Sebők Anita:
Lacrimoso (panaszosan kell előadni)
Nehéz lépések dobbannak mint eső, ha
palán pereg,
túlvilági, élettől búcsúzó tömeg viszi a koporsót,
s a cseppek ki tudja honnét hullva lámpaernyőket
rajzolnak az égi gyöngy-tavakba
Sötétlő árnyak, földet néző megszűnő vágyak.
Temetés, temetünk amíg az eső a faragott
koporsón dobszólóba kezd - benne az Emberiség,
kesergő kerubok, utolsót hörgő Ámor, az angyali kéz
faragta szemedbe néző élő márvány, színek
fekete palettán.
egyszerre lépünk, s a dal mely gyászolni tudna
még néhány ajkon, elhal, faarcok, emeljük bakancsunk
gyáván, s ha földet ér a dobbanás, szívért kiált
egyre erősebben, ahogy a temető közeleg,
falak rezegnek.
Megkövült faarcok, elszenesedett tekintek .
Egy szó nem hangzik, se néma jel, temetni
kell.
Belül a kétségbeesés üvöltve kel, megkínzott
sikolyként száll az égnek, a belső sirató, a
vesztes ének. A pap sehol, a sír megásva, majd
leszáll az égből félmeztelen, sebzett és árva.
Szólna ő, de zuhan a koporsó a mélybe, a sír
is reszket-e durva érintésre
Krisztus kiált, gyertek vissza, hisz nem mondtam
értetek még misét. Reszket a novemberi hidegben,
mégis adná ingyen az igét, de az árnyjáték emberáradat
hátat fordít - fordul a menet, nem hallatszik más csak
a magányos Krisztusi zokogás és a visszaúton saját
súlyuk alatt töredező gördülő kövek zaja, a soha nem volt
Isten mása úgy döntött saját temetésére sem jön el.
Krisztus egy fagyos faragott koporsót ölel.
2003.
Sebők Anita: Létünk után
Létünk után
csillagok csíkokat húznak
a porzó járdán, mint mi
mikor számoltuk a börtönéveket
fűszál, nádszál, gondolat,
ha marad, pedig a múlt vagyok
tépik az őszi fákat a nimfák
a vérszívó mulató angyalok.
föltekint egy rongycsomó ,
én könyörgök hozzád,
de ijedt lépteid elrohannak.
A villamos megáll, nincs áram
senki sem mozdul,
faragott oszlop arcok néznek
mereven kifelé a guruló téglalapokból.
Ez most megszokott vagy szokatlan?
Rezzenetlen utca, ijedt bérházak,
nem mesélnek tovább, nem merik
elmondani az árát a lázas szabadságnak
a Moszkva tér még megvan
ötvenhatosok emlékei bukdácsolnak
megveszett ideológiák gödreiben,
na ja, akkor még voltak hithű kommunisták
de minden forradalmat remény tiport
s a holnapnak síró anyókák maradtak
kisemmizett hitek, zászlók fogadalmak.
A császár megérkezett fekete autók seregén,
Jézust lát a tömeg, de lehetne gyilkos is
mindegy. Külföldi, annál jobb. Furcsa és
ostoba a kaviáros felfordulást ő sem érti.
Majd megérti, miért kell, ami szükségtelen.
A dadám tanított meg hogy gyertyát kell vinni
de nem látok gyertyákat és neki se vittem
őrültek sétálgatnak fehér köpenyben
bezárva rácsok közt, barlanglakók
mint mindannyian, ki bent , ki kint
Az őrület már hivatalos létszükséglet
akár a rendőrség, a kurvák, s a rettenet.
a papír meg ételt adó kincs, örülj míg lehet.
Nem értem a különbséget, ki dönti el?
Most ő nyúlt ki kezével hívén kapás van
vagy én nyúltam be a szememmel.
Gyönyörű kert, kezeim beszippantják
a zöldet, hogy el ne felejtsem,
sétálgatnék én is itt állampénzen
de : Nem felelt meg - hangzik
mindenfelől, s több gazdagabb
bent lakó marihuána -békébe szenderül.
Én nem félek, szeretek itt lenni,
éden megértenék s néha mondják,
csak nem tudom mi ez a templomi csend,
a szentlélek van tán jelen hogy szólni egy se
mer, én csak tudom én ők mind vagyok
A rácsos ágyak forronganak a jajtól ,
rák kezek úsznak légben érthetetlen
égi bajtól, elkaptam egyet , s a bénák
felkeltek.
Az idegen esti bankettre érkezett.
Friss pipi hússal kínálják, a Rákóczi tériek
csak kintről lesnek, belőlük nem fog válogatni.
Mondjon beszédet! Mondjon beszédet!
- hallatszik mindenfelől...
Az aluljáróban a színészkirály végleg
elszenderül, a telet már nem várta meg.
Levelekből font töviskoronája a földre
esett. Az alkohol . Éhes volt. Alkohol.
Undor mindenütt. A kislány a pékárut
rendezgeti hosszú haja az ételbe lóg,
várja a népet, ki gyorsvonatként mellette
majd elrohan, meg se lehet számolni
hány részből áll, sehol egy telefon.
Nem telefon mindenütt van, de a kagylók
szája mozdulatlan pedig kiseperhették
volna a föld alatti barlangból a halált.
Földrengés, iszonyat bambaság ,
kornyikál egy utcaseprű, kiseperné
a vén trombitást, de üvegszemek
villannak narancssárgán. A Főkefe
végre észreveszi a rendetlenséget
és megszavazza a temetés jogosságát
Tolakodnak a lányok az asztala körül
valamelyik a melleivel kisöpri a szaftot
a tányérjából. A kintiek elfordulnak és
szidják a szerencsés benti kurvák
kurva anyját, a hétköznapi magyar pasas
oly bárgyú és unalmas, nem is figyel..
Én kérem nem vagyok senki csak éppen
értek valamihez...
Vivát! Vivát! Az egészségére! Hozzál már
bort fiam. Végül mégis zavarba jött.
Autók húznak a sztrádán, sugármeghajtású
fénycsík termelők, lekonyulnak szomorúan
az út menti táblák, magányosak , őrzik az
ároktemetőt. Ürgeúr előmerészkedik, a szél
égett emberhús szagot hoz, s vihar közeledik.
Ágaskodik, szalad viszi híreit, ő nem téved.
Vadlibák örvényében repül az égnek a szó
Hitler, Sztálin, Szálasi! Hitler Sztálin, Szálasi
őrjöngenék a férgek, akik hazajöttek, innét
onnét már nem mesélnek, pedig még lenne
egy kis idejük." Enni vittem az orosznak,
hát éhes volt a nyomorult, ők is adtak."
De nem a kavargó űrt erős tettekkel kell
kitölteni, a kavargó űr nem hallgat szóra!
Tévét néz popcornt zabálva, s közbe szorongat
egy összetákolt ilyen-olyan lobogót. Vicc.
A történelem röhög. Hisz nem az ő bőrük,
az kölcsön nem adható a szó pedig halott.
Majd ha érzik a golyót a korbácsot, s a bombák
megőszítő rejtelmeit, de addig is minek prédikálsz?
Ássák csak elő Istent ha kell létünk után
sírjából
Nem prédikálok én hisz tudom hogy a mi
megmérettetett és könnyűnek találtatott.
Ott vérzik a falon a törvény.
De enyém a szó és semmi más.
Imádd a gyermeket. Úgyse fog érteni semmit.
De ne legyen pénzzel bélelt luftballon
úttalan hazák utjain tekergő. Létünk után.
Vagy húzd le a WC -n, legyen benned
egy kis erő. Ah az áram , visszajött .
Az idegen rövid politikai megbeszélés
után elrepült. Eldöntötte soha nem fog
visszajönni. Félt. Az értelem.
2004. október 3.
Sebők Anita: Ma neked szól, holnap másnak
Ma neked szól a vers,
ki tudja, talán végsőt lehelsz,
párás ablakodra,
s denevérek karmolják
éjszakád üvegét.
Vagy nevetsz boron
s koron rajtam,
jéghegyek között.
Tengeralattjárók fektette
huzalok, vibrálás,
rájövök semmi és senki
sem vagyok,
a képernyőn a sok
vagy inkább
kevés betű csak dadog.
Ha kiürülnek szemgödreid,
egy világ veszik
holnap mást szaggat bomba
vagy kaján rák,
emberhúsból nő az atomgomba,
holnap más van soron
hiába.
ha szétesik minden,
s a képernyőt már nem látom,
viszek egy gyertyát Henry Dunantnak,
neki elmondom, ez nem..
nyakába borulok a kőnek,
hálóból mert van.
Forrást fakasztok
testem sok-sok sziklás
rejtekéből, a majd
megszületik a vérző szobor
legendája,
a Dunának párja,
nekem a világ.
2004.
Sebők Anita: Napalm
Mi van veled Vietnám?
Hallom kiterítettek egy vérző perzsaszőnyegen.
Hagyd békén ! - üvöltöm én - nincs anyja , még
akkor, elveszett, az enyémet itthon eszi az őrület.
Japán, Kína, Manila, az orosz, mind barátod,
s én is az vagyok; a francia a lelkiismereted,
német az angyalod, de ne feledd én is ott vagyok.
Ha az életek felfénylenek újból, mint gyertyaerdők
a téli éjben, s a torkomon lenyomott lélegzet
útjára szabadon visszatérhet, kiderülhet még, talán,
hogy van barátunk! Neked is holt Vietnám;
s nekem is. Napkelte bújik, s nem köszön vissza,
szemétdombok patkánytól bűzlő hajnalán.
2003.
Sebők Anita: Napra nap
Vízbe fúlnak a kavicsok is,
az álmos utca hallgat,
az út már egyenes,
nincs többé rettegés.
Szadizmussal teli
álomképek kínoznak.
Híd, a víz alattam,
mint rohanó embertömeg
húz el halkan.
Tavaszi fürdés egy
adrenalin zuhany után,
s a zengő utcai morajok
tovacsorognak majd,
mint jóllakott mezőről az
ég könnyei.
Mi kellene ahhoz,
hogy ez a monoton
massza felébredjen
és világgá formálódjon?
Bomba, egy halott
sóhaja, orgonaillat?
A gyógyszertár kiürült.
Felvásárolták. Valakik.
Talán majd holnap;
nap , nap után;
szögesdrót mögött.
Kiszámoljuk:
Egy és kettő,
egy és meddő,
egy és kínzott kínzó,
három, meghalt.
2004.
Sebők Anita: Nem tűnnek el
Tankok ragyognak fel,
s tűnnek el mint
emlékképek a napsugár
dárdái közt.
Nyár, szerelmi
kínok fetrengenek
előttem,
átlépem őket,
megyünk mi ketten
fel, összefonódva,
kereszt kereszttel,
gyűlöl, s ezért
felszántja hátamat.
Haragszik a Balaton is,
feje tűzpiros,
haldoklik,
egyedül vulkáni kövek
suttogják, még
egy kicsit..
a vízi-biciklik megtapossák,
mindenki mindenkivel,
a kérdezőnek senki nem felel,
ők, tudnak, mindent.
Az utcaseprő felnéz
a kutyákra, s bár levetné
mindenét, olyan meleg van
tovább seper.
Látja a tankokat,
csak éppen - ki tudja miért -
nem tűnnek el.
2004.
Sebők Anita: A nyári szelek
Hűvösre tettek a nyári szelek
mint ócska babát a játszó gyermekek,
az orgona ága csak feketét terem,
úszunk az árral, szakíts gyötrelem.
Az illatok árján tavaszt csókolnak ők,
a szerelembe zuhanó szerető szellők.
Fejem öledben, mély temetők nyomják
vállamat; súlyos merengők, elföldelt
szavak. Tedd rám kezednek hűs melegét,
takarj be mint anyám, s a föld a setét.
Majd száguldjunk végig a fejfák között,
milliók életét vállunkra véve egy percre,
szívünk pörög. S a gyertya ha lobban,
követlek, bárhova űznek is bűnös őrizők,
hisz egy vagyok veled. Tengerár, s a képzelet.
2004.
Sebők Anita:
Nyári szerelem
Napsugarakból szövődött szerelmek
fala állja utam, de az idő a mázat
róluk lekaparta, s a forró igazság
utáni vágy lett az örök ifjúságot
rejtegető kutam, merítek hát
Könnyek állnak össze a fényözönben
gyönggyé, szétválunk egységes kettővé,
te alul, te fenn , én bámulok kívül mindenen.
Sóhajok soha meg nem hallott hada,
zengővé lesz, ha fenn aludtál, s arccal
a sárban ébredsz, s tengert álmodva.
A metró ugyanúgy zajong, s a párosodni
vágyók ugyanúgy üldöznek mindent
amit csak lehet, talán a lepkét is.
Egy rongyhalmaz kenyeret talált a
kukában egy egészet, kész csoda.
Kőszoborrá meredt a boltok vigyora,
s valami furcsa árnyak milliókról
tátognak odabent. A parton bárgyú
napozók és bámulók sülnek vörösre.
Nézik a napot , a ballagó másodperceket.
Egymást sose , vagy csak lopva.
Mindig ugyanaz. Unalmas gyáva banda.
Sehol sincs tenger. Nem találom.
Kívül a röhej belül a csend.
Kihalt bolygón, faltól falig bolyongok.
Szerelmesen.
2004.
Sebők Anita: Őszbe hulló szavak
Ősznek szól e tisztelet,
szava tapasztalt, nehéz,
reszketve becéz, mint
kutyáját , nehéz léptű
utcai vándora. -
A szépség és a mocsok,
versenyre kelnek, eső
és szivárvány együtt
hempereg, együtt lesz
reménytelen égi bálvány.
Nehéz szavad, könnyet
kelt és görget, gyönyör
és álom-mámor kerülget
majd egy pillanat, s őrült
erek jégcsappá fagynak.
2003.
Sebők Anita: Őröm
Írj, szólj míg lakat nem
zárja szád,
s a börtönőrök engedik,
csepp után csepp,
koppan a padlón,
kínai kínzó kamra...
Hát kérj papírt, hogy még addig is
játszhass pár sort, míg jönnek;
A halálsoron ennyi az élet,
s az egér a pajtás.
Néha egy csöppnyi álmodozás,
már a vágy is túl messze van,
elérhetetlen, de egy egy kép
még villan, idebenn.
Hát adj papírt őröm s egy szót,
egy tarkó csillámló golyót.
2004.
Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti |
 |
