impresszionizmus

A festészetben ekkor játszódott le a modern művészet első jelentős forradalma, az impresszionizmus. Festészeti irányzat, amely Franciaországból, az 1860-as évekből indult el. Az impresszionista festők a természetes fény ragyogásában megmutatkozó természet magával ragadó megjelenését ünnepelték - akár hajnali, akár nappali vagy alkonyati fényről volt szó. Elbűvölte őket a fény és színek közötti kapcsolat, és tiszta festékkel, szabad ecsetvonásokkal dolgoztak. Témaválasztásuk is radikálisan eltért a korábbiaktól; kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat, inkább a tájképeket és a mindennapi élet jeleneteit részesítették előnyben.  A kifejezést először egy Leroy nevű újságíró használta gúnyos értelemben az 1874 májusában Nadar fényképész műtermében kiállító festőművészek képeinek a megjelölésére. Ezek a festők a pillanatnyiság illúzióját akarták kelteni oly módon, hogy a kis színfoltok vibráló tónusaiból a néző szemében szülessen meg a kép. Legjellemzőbb stíluseszközei között, ott találjuk az eddig nem ismert színekben pompázó, sokszor szinte varázslatos képeket. A szó eredete: latin 'impressio' = pillanatnyi élmény, benyomás. Céljuk: a pillanatról pillanatra változó látvány rögzítése. DE ez csak újszerű technikai megoldásokkal lehetséges - összegezve:

  • Eddig: műtermi festészet, beállított modellekkel és mesterséges megvilágítással vagy korábbi vázlatok, megfigyelések alapján (pl. tájképeknél) » fényképszerű részletességgel kidolgozott képek
    Most: kivonulnak a természetbe - lásd előzmény » plain air festészet -, közvetlen megfigyeléssel dolgoznak, természetes fényviszonyok között » a pillanatnyi állapot csak gyorsan, 'foltszerűen' rögzíthető » a kép hatása nem a részletekben, hanem az egészben rejlik
  • A színek értékét a fényviszonyok folyamatosan változtatják - valeur = színérték -, ennek rögzítése is fontos.
  • Képkivágásos kompozíció: ez is a természetességet szolgálja - csak annyit festenek meg a képen, amennyi pillanatnyi látóterükbe belefér.
  • Ecsetkezelésük laza, kontúrok nélküli » foltszerűség, elmosódottság
  • Színeik vidámak, élénkek, de nem harsányak, gyakoriak a pasztell-árnyalatok
  • Egy érdekes technikai megoldás az ún. pointillistáké: képeiken apró színes foltokból vagy pontokból áll össze a látvány.

Három fő témájuk:

  • a modernizálódó nagyváros
  • szórakozás, társasági élet
  • városi és természeti tájak

A legfontosabb impresszionista alkotók a festészetben: - impresszionisták - Manett, Monet, Renoir, Degas, Pissarro, - a magyar festők közül - Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, a neoimpresszionisták avagy pointillisták - Seurat, Signac, - és a posztimpresszionisták, akiknek művészete a 20. századi avantgárd felé mutat -  Cézanne, Van Gogh, de TOULOUSE

ÉDOUARD MANETT

Manettnak, a 70-es évek elején Argenteuilben festett képei felelnek meg leginkább az impresszionizmus elveinek. Baudelaire egyike volt azon keveseknek, akik korán felismerték Manet művészetének szépségét. Barátságuk emléke a Hölgy legyezővel. A sötétzöld pamlagon ülő kreol színésznő már nem volt fiatal, és a festő nem hízelgett neki. Sőt a fiatalos, szürke alapon kék csíkos ruha, a háta mögötti leheletfinom csipkefüggöny még hangsúlyozza is a "fekete Vénusz" megkeményedett vonásait, karikás szemeit, összetapadt fekete, fürtjeit. A kompozíció domináns része a könnyű anyagból varrt óriás krinolin; nem érződik alatta test, ám alóla frappánsan bukkan ki a modell lába. A szürke szoknyát Manet bravúrosan oldotta meg: felrakott kéket, fehéret, barnát, pirosat és még néhány színt, utána még ujjaival is belekent a friss festékbe, egy helyen jól követhető mind az öt ujjnyom. A Jeanne Duval portré a baudelaire-i szellem legértőbb tolmácsolója a festészet nyelvén.

Hölgy legyezővel

A Folies-Bergére bárja

Az 1881-ben festett  A Folies-Bergére bárja című kompozíciója életműve sommája, amivel a modern nagyváros sajátos hangulatát közvetíti. Művészetének értékét már korábban is felismerték. Jóllehet kezdetben a hivatalos kritika támadásainak a célpontja volt, a fiatalok az ő nyomán indultak, a 70-es években pedig már hivatalosan is kezdték elismerni. Az 1884-es hagyatéki kiállításának ugyancsak átütő sikere volt. A Louvre tanulmányozása tette művésszé és mindvégig a múzeum szellemében dolgozott. A komponálás ugyan sosem volt különös erőssége - ezért is használt fel nagy kompozíciói szerkesztésekor múzeumi előképeket -, mégis mindig ügyelt a képszerkezetre, a foltok ritmusára, tehát a látványélmény véletlenjét a festői tudatosság hálóján szűrte át.

CLAUDE MONET

Claude Monet, igazi "impresszionista", közvetve névadója is az irányzatnak, művészetében csakugyan testet öltött az impresszionista alapelv. A fény, a szín és azok atmoszferikus kapcsolata foglalkoztatta, így vált legfőbb témájává a táj.  Joggal mondták róla: "Monet csak egy szem, de micsoda szem!" Ez a rendkívüli szem valóban meglepő sebességgel volt képes regisztrálni a legillékonyabb, legtünékenyebb elemeket, a legkifinomultabb s a legárnyaltabb, a legvibrálóbb színeket.

Impresszió, a felkelő nap

A roueni katedrális déli verőfényben ...

és felhős időben

Talán véletlen, hogy épp az ő képéről nevezték el a mozgalmat impresszionistának, de a véletlen jelen esetben a szükségszerűség hordozója, történeti igazságot teljesített. Joggal mondhatta e nevezetes képről, az "Impresszió, a felkelő nap"-ról Monet mecénása és harcostársa, Durand-Ruel, hogy az új művészet mintalapja.  Monet festményét az impresszionisták első kiállításán mutatták be. A kép Le Havre kikötőjét ábrázolja, ám mégsem az ipartelep maga alkotja a témáját, hanem a hajnali fény által kiváltott színhatás. Monet e festménye ihlette az "impresszionizmus" 1874-ben megalkotott fogalmát. A roueni katedrális homlokzatáról, a Temze-hídról, a szénakazlakról, tengeri sziklákról, pályaudvarokról festett sorozatai különféle napszakokról, megvilágításbeli effektusokról adnak helyzetjelentést; a rögzített pillanatok egymásutánja a sorozatban a tűnő idő lüktetését érzékelteti. A légkör remegése megszünteti a formák szilárdságát, feloldja az anyagot, a puha, libbenő ecsetvonások mindmegannyi fénypehelyként szövik be a képfelületet, és csak kellő távlatból, a szem recehártyáján sejtődik fel a természeti motívum. A valeur (színérték) megfigyelésével és rögzítésével a legtöbbet Monet kísérletezett. Leghíresebb ilyen - sok képből álló - sorozatát a roueni katedrálisról, majd idős korában kertjének tavirózsáiról festette, más-más nap- és évszakokban, változó időjárási és fényviszonyok között.

PIERRE-AUGUSTE RENOIR

Renoir tehetsége abban nyilvánult meg, hogy az impresszionizmus esztétikáját és technikáját nemcsak a tájképre, a csendéletre és néhány szabadban levő személyre alkalmazta, hanem az alakos kompozíciókra, az aktokra és a portrékra is.

Tánc a Moulin de la Galetteben

Női akt napsütésben

1869-től Monet-val dolgozott együtt Párizs környékén, a Szajna-parton, majd Argenteuilben. Itt alakította ki impresszionista stílusát. Különösen a kedvelt kirándulóhely, La Grenouilliére környékét és idilli motívumait jelenítette meg, így például a Tánc Moulin de la Galetteben c. 1876-ban készült festményén. A figurák körvonala fölolvad a mindent átfogó atmoszféra lüktetésében; színes kavargás, vibrálás, a fényárnyék-foltok ritmusa, reflexek játéka jellemzi e képeket, és mindenekfelett az önfeledt derű. A rózsaszín arcon lila és kék ecsetvonások, a formák puhán olvadnak össze, minden mozog és tovaillan. A kompozíció erővonalait, a teret építő tömegeket hiába keresnénk, csupán a csoportosítás lüktetése utal a képépítő szándékra. A néző szeme, a festőéhez hasonlóan, önfeledten merül el a színek, fények kavargó lüktetésében. Az 1880-as évektől kezdve érdeklődése előterébe a női aktok kerültek, melyeket gyakran fürdés közben ábrázolt lágy, rózsás tónusokban (Női akt napsütésben). Lenyűgözte a fénynek a bőrön való játéka. Az impresszionizmus festői között Renoir volt a legelomlóbb, aki a részletszépségekért kockára tette az egész hatását. A lágy reflexek, a puha körvonalak és összemosódó formák jellemezték a többnyire lágy, harmatos leányokat és asszonyokat ábrázoló képeit, amelyekben Boucher kacér aktsorozatának a folytatója, természetesen azzal a különbséggel, hogy ösztönösen felhasznált minden technikai újítást, amelyet az impresszionista festési mód nyújtott.

Milaire-Germain-Edgar Degas

Degas "a modern élet klasszikus festője" akart lenni. Mindvégig küzdött benne a kettős vonzás: a klasszikus, múzeumi művészet utáni vágy és a modern élet lüktetése, a pillanatnyi mozgás ezernyi izgalma.

Abszint mellett

Balett: táncosnő a színpadon

Képeit nagy műgonddal "dekomponálta", azaz mesteri rejtett kompozíciós szerkezettel ébresztette a pillanatfelvétel esetlegességének az illúzióját, sugallta a véletlenszerű konkrétságát. Mindig borotvaélen táncolt, és sikerült neki a nagy vállalkozás: a megkomponált komponálatlanság, a tudatos véletlen, a klasszikusan modern. Utánozhatatlan bravúr, nincsenek is követői. Témakörét néhány témacsoport alkotta: balett, koncert, lóverseny. Művészetének alapeleme a mozgás pillanatszerűsége, ez vonzotta a balett és a lóverseny megjelenítéséhez. Könyörtelen szemű művész volt - nemcsak a pillanatszerűséget leste el a fotótól, hanem az objektivitást is. Degas minden pátoszt, istenítést elhagy. Szenvtelenül rögzíti az önmagával elfoglalt mozdulatokat, esetlen hajladozásokat, szépítés nélkül, fotószerű objektivitással közöl tényeket. Képein a nők közönséges, mindennapi dolgokat művelnek, s úgy viselkednek, mintha senki nem látná őket. Ugyanezzel a szemlélettel közelít kedvenc témájához a belett-táncosnőkhöz. Balett: táncosnő a színpadon című képén a balerinát igencsak szokatlan szögből látjuk, mintha páholyban lennénk. Ily módon a karmestert is megpillanthatjuk meg a többi táncosnőt a kulisszák mögött, miközben a közönség elé készülnek lépni. Ez is pillanatképnek tűnik: a festő gondos szerkesztéssel érte el azt a hatást, mintha egyáltalán nem lenne megszerkesztve. Késői korszakában néhány művészetében szokatlan témájú képet is festett, mint az "Abszint mellett" - aminek témája az éjszaka, amikor a bulvárok szemkápráztatóan ragyognak. A bohém negyed kocsmái  megtelnek mindenféle figurákkal - kokottokkal, mulató világfiakkal, festőkkel, költőkkel. A művészvilág éli a maga pezsdítő éjszakai életét. Legkedveltebb italuk a mára már csak emlékké párolgott abszint volt.

Camille Pissarro

Camille Pissarro ugyancsak mindvégig az impresszionizmus elkötelezettje. Egyébként ő, bár az egyik legérzékenyebb szemű impresszionista volt, sosem tagadta meg mestereit, a barbizoniakat, különösen Corot-t, akinek képei szerkezeti rendjét köszönhette.

A Pont Royal és a Louvre

Pont-Neuf

Pissarro hosszú és termékeny életútja során többször is változtatta piktúráját. Az 1863 körüli Varenne-de-St. Hilaire zöldellő táját még egyenletesen világítja meg a nyári nap, akadálytalanul érvényesülnek a helyi színek - születőben van az impresszionizmus. A Pont-Neuf, Párizs legrégebbi hídjáról a festmény 1902-ben, a művész halála előtti évben készült. Párizs legősibb hídján gyalogosok, kocsik özönlenek, tömeg szorong az omnibuszon - ahogy azt lakása ablakából látta. A modern ember életformája és környezete, a nagyváros ebben az időben válik festői témává. Minden vibrál, él, mozog. Csillog a napsugár a Szajnán, fény ragyogja be az egész vásznat, minden az élet gazdagságát, változatosságát dicséri. Pissarro a látványt felbontja apró színfoltokra (közelről nézve pöttyök), melyek a néző szemében újból optikai egységgé olvadnak össze.

A magyarok között Szinyei Merse Pál és az ő nyomán induló nagybányai kolónia volt az, amely magába szívta az impresszionizmus számos elemét.

szinyei merse pál

Pipacsos mező

Ruhaszárítás

Pipacsos mező: Szinyei Merse 1895-től kezdve festett pipacsos tájképeket, melyekkel ifjúkori színálmait folytathatta. Mint az impresszionisták közül főként Monetnek, a magyar festőnek is feltűnt, hogy az élénk színű pipacsokkal teletűzdelt mezők piros-zöld kontrasztja fantasztikus vibrálást eredményez az arra járok szemében. A festményen rögzített tájat és alakot körülvevő levegő napsütötte remegése nem engedi kibontakozni az egyes részletek rajzosságát. Ily módon minden képelem - világító színereje ellenére is engedelmesen belesimulhat az egységes látvány harmóniájába. A tájhoz mindig elfogultságmentesen és alázattal közeledő művész legelső műveitől kezdve a képszerkezet tisztaságára és egyszerűségére törekedett. Hamar megtalálta a karakterének és gesztusainak leginkább megfelelő átlós kompozícióit, mely rejtett vagy nyíltabb formában, számtalan variációban sok művén, így a pipacsos képein is visszatér. Új bravúr, hogy a festő az ösvény kanyarodását követő virágok karéjának gyújtópontjába, a kép szélére helyezte a felfelé haladó figurákat, melyek így kis méretüktől függetlenül is uralják a természetet. Friss, impressziomista vázlata a "Ruhaszárítás."

FeRENCZY KáROlY

A nagybányai iskola stílusigazodását elsősorban Ferenczy Károly határozta meg. Ferenczy végigjárta a naturalizmustól a plein air festésen át vezető utat egészen a posztimpresszionizmus dekorativitásáig.

Napos délelőtt

Október

Nagybányai korszakát három szakaszra szokták osztani: az elsőből valók a jobbára még sötét tónusú bibliai tárgyú kompozíciók, s a második szakaszban születtek meg az impresszionista festés kiteljesedését jelentő "napfényes" képek: Október (1903), Napos délelőtt (1905).

HOLLÓSY SIMON

A nagybányai művésztelep alapító mestere, Hollósy Simon.

Rákóczi induló

Szénaboglyák

Fő művének, a számtalanszor variált "Rákóczi induló"-nak néhány vázlata a figurális impresszionizmus első sorába tartozik. Hollósy harmadik alkotói korszaka a kárpátaljai kis faluhoz, Técsőhöz kapcsolódik, ahol haláláig nyári művésztelepet tartott fenn müncheni tanítványainak. Fő műfaja ekkor a tájkép volt, melyben teljesen szuverénül, saját, temperamentumos egyéniségéhez igazítva használta fel az impresszionizmus formanyelvét. Egyik kedvelt témája volt a zöld mezőből kiemelkedő szénaboglyák sora. Éveken keresztül variálta a hol közelebbről, hol távolabbról szemlélt kúpokat. Nagyvonalú, izgatott ecsetkezelésével mindig pontosan adta vissza a táj karakterét. Tanítványainak mondta: "harmónia van a természetben - az atmoszféra színes, ezért az ég zöld, a mező meg lila reflexeket is kapott". A kiegészítő színpárokat pasztózus ecsetvonásokban fogta össze, hogy elkerülje a pointillizmus apró festékpöttyeit. Ezzel az eljárással az anyag tömegét, ugyanakkor a mindent beborító levegő remegését is érzékeltetni tudta. A természet konkrét tárgyias szemlélete a Hollósy számára mindig fontos lírai értelmezéssel párosult. Az itt látható festmény - Szénaboglyák, 1912 - az egyik legszínesebb ilyen képe.

neoimpresszionizmus

Az impresszionizmus módszerének a közvetlen bírálatát paradox mód az impresszionizmusból közvetlenül kinövő neoimpresszionizmus végezte el. A szakirodalom többféle elnevezéssel illeti ezt az irányt, legáltalánosabban neoimpresszionizmussal és pointillizmussal. A mozgalom teoretikus festője, Paul Signac és tulajdonképpeni megindítója, Georges Seurat. Céljuk mindenekelőtt a színeknek az elemeire való bontása.

Seurat: Port-en Bessin kikötője

Signac: Párizs, a Cité

A pointilista technika a látásról szóló tudományos elméleteken alapult.  Seurat a szivárványszíneket szerette használni, az impresszionistákhoz hasonlóan a pointilisták kerülték a feketét. Gyakran vittek fel egymás mellé kiegészítő színeket (kéket a narancssárga, pirosat a zöld vagy sárgát a bíborszín mellé), hogy vibráló hatást érjenek el. A tiszta színpettyek jól láthatók közelről, de távolról a szem összemossa a színeket, és sima, meglehetősen bársonyos, egyenletes színfelületet lát. Minél kisebbek a pöttyök, annál simább az összhatás és élesebbek a vonalak. A pointilizmus igen módszeres és fáradtságos festési technika volt, és nagy türelmet igényelt.

posztimpresszionizmus

A 80-as években apadt az impresszionista hullám, ez már a posztimpresszionista nemzedék korszaka.   A posztimpresszionizmus tulajdonképpen nem egységes stílus, inkább csak a művészettörténeti irodalomban meghonosodott korszakjelző kategória. Mint maga a fogalom elsődleges jelentése is mutatja, azokat a művészeti törekvéseket foglalja össze, amelyek az impresszionizmus után bontakoztak ki. Ezért a posztimpresszionizmus egyúttal az impresszionizmus betetőzése és túlhaladása. Az impresszionizmusból sokfelé vezettek az utak, ezért a posztimpresszionizmus fogalomban gyakran formailag egymástól ugyancsak eltérő irányokat is egybefog a művészettörténet-írás. Ahogy impresszionista építészetről vagy iparművészetről nem beszélhettünk, úgy posztimpresszionistáról sem, mert az építészet és iparművészet túlnyomó része még az eklektika öszvérstílusát hordozta, illetve a 90-es évektől már a szecessziós stílus a jellemzője. Meg kell azonban vallani, hogy a posztimpresszionizmus fogalmat nehéz elhatárolni a szecessziótól, azonos kor gyermeke, számos megegyezés található, bár egyenlőségi jelet nem tehetünk a szecesszió és a posztimpresszionizmus közé. Az irányok sokrétűsége ellenére a posztimpresszionizmus mégis több mint egyszerűen az "impresszionizmus utáni művészet", tehát az 1880-1905 közötti évek festészetének és szobrászatának a korszakmegjelölése. Ugyanis felismerhető benne bizonyos világszemléleti, esztétikai egység vagy legalább egy olyan rokonság, ami a különféle irányok kérdésfeltevését és szándékát egymáshoz fűzi, hiszen mindegyik törekvésnek kimondott vagy ki nem mondott célja az impresszionizmus továbbfejlesztése és egyúttal kritikája, a vele való szembehelyezkedés, illetve a túlhaladására tett kísérlet. A posztimpresszionizmus az 1880-as években, Franciaországban fejlődött ki, a kommün utáni francia társadalom terméke, de olyan kérdéseket fogalmazott meg, amelyek szükségképp máshol is felvetődtek.

Paul CÉZANNE

A neoimpresszionistákkal sok mindenben rokon eredményre jutott Paul Cézanne is, aki romantikus periódus után egy évtizeden át az impresszionista tábor tagja, a 80-as évektől kezdve azonban az impresszionizmus elvének egyik legkövetkezetesebb meghaladója.

Almák és narancsok

Görögdinnye gránátalmákkal

Buffet

A tökéletes kompozíció megteremtésére törekedett, egy kiegyensúlyozott, tartalmas képre. Ennek elérése érdekében gondosan megszerkesztette csendéleteit, majd a színeket egymáshoz igazította - gyakran kiegészítő színeket használt -, hogy a kívánt hatást megteremtse. A szeme sosem elégedett meg a dolgok felületével, mindig kereste a felszín mögött rejtőzködőt. Súlyos veretű művészet az övé, a legegyszerűbb csendéleti motívumok is mágnesként vonzzák egymást, és teremtik meg saját téri viszonyrendjüket. Cézanne azt kereste, amit az impresszionisták végképp megtagadni vagy elveszíteni látszottak: a biztos, megtámadhatatlan rendet képeinek világában. Kínlódó alkata nehezítette útját. Tudjuk róla, hogy örökké elégedetlen volt, és szinte semmi elismerést nem kapott. De amit akart, megvalósította. Művei a belső szilárdság időtlen képei: feszes tér, színnel alakított légies formák, szilárd kompozíció és megejtően érzékletes felület ötvözetei. Alakjait csendéletek időtlenségébe bűvölte, s csendéleteinek köznapi tárgyai önmagukon túlmutató jelentőséget nyernek. "Buffet"-je korai alkotás, impresszionista korszakából való. A kép kelléktára hihetetlenül egyszerű, de lehetetlen lenne elvenni valamit ebből a zárt mikrokozmoszból, ahol minden részletnek pontos szerepe van.

VINCENT van GOGH

Van Gogh is az impresszionisták örökségéből indultak ki: Párizsba érkezésekor még ösztönzést kaphatott festményeiktől.

Csillagos ég

Van Gogh szobája Arlesban

1890 májusáig mintegy százötven üde színezésű, örvénylő ecsetvonásokból épülő, lendületes képet festett. Jellegzetes "pálcikásnak" mondott ecsetkezelése, furcsa színhasználata, illetve spirálisan kavargó felületekké alakított formái nyugtalanságot keltő képei hűen tükrözik zavart lelkivilágát. A Van Gogh szobája Arles-ban című képéről ezt írta bátyjának: "Ez egész egyszerűen a hálószobám. A szín kell főleg hozzá, amely egyszerűségével a dolgok nagystílűségét, a nyugalom és az alvás gondolatát sugallja. A képnek el kell érnie azt a hatást, hogy a fejet vagy sokkal inkább a fantáziát megnyugtassák. A falak halványlila színűek, a padló téglája vörös, a faágyak sárgák, mint a friss vaj, a függöny, a takaró és a párnák citromsárgák, zöldek és egészen világosak. Az ágytakaró skarlátpiros és az ablak zöld. A mosdóasztal narancsszínű, a vizeskanna kék. Az ajtók lilák. Ez minden - ezen kívül más nincs a szobában. A vaskos bútorok a rendíthetetlen nyugalmat fejezik ki. A falakon portrék lógnak, egy tükör, törülközőtartó és néhány ruha. A keretek fehérek lesznek, mert különben semmi fehér nincs a képen ..." Szerinte a színek arra hivatottak, hogy érzelmeket fejezzenek ki, s felállította a színek szimbolikus értékének pontos rendjét: a sárga a bizakodás és a szerelem színe, míg a pirossal és a zölddel - saját szavai szerint- "a rettenetes emberi szenvedélyek kifejezésére" törekedett. Művészetét az expresszionizmus kiindulópontjának tekinthetjük. Pályája az emberi és az alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magába. Festészetét, nagyságát életében nem ismerték fel.

HENRI de toulouse-lautrec

A posztimpresszionizmus másik vezéralakja Henri de Toulouse-Lautrec francia festő volt. Istenadta rajztehetség volt, rendkívül eredeti kompozíciós készséggel, melyet befolyásoltak a japán fametszetek meg a fényképészet. A mozgás éles megfigyelése, sajátos fényhatások és - legfőképpen - ideges ecsetvonások, vibráló körvonalak jellemzők rá, s mindebben a 18. századi japán metszetek hatását ismerhetjük fel.

Anyja reggelizés közben

Moulin Rouge plakát

A Montmartre éjszakai életébe Aristide Bruant költő és sanzonénekes vezette be, akit Lautrec oly sokszor megfestett fekete bársony öltönyében, nagy, vörös sáljával és széles karimájú kalapjában. Bruant a Mirliton nevű kabaréban énekelt, Lautrec ennek a bárnak festette egyik első plakátját. Azután a Moulin Rouge törzsvendége lett, a mulatót több képén megörökítette és számos plakátot is készített számára. Ezeknek a kompozícióknak a többségében a híres kánkán táncosnői szerepelnek. Toulouse-Lautrec folyton éberen figyelő tekintete felfedezte a zenés kávéházak furcsán kifestett, a rivalda alulról felfelé áradó, különös fényébe állított istennőit. Ezek az istennők szerepelnek nagyszerű színes litográfia-, plakátsorozatán. Olajjal meg pasztellel festett, néha mindkettővel egyszerre; az olajat terpentinnel hígította, hogy sávos, pasztell szerű hatást nyerjen. Gyakran dolgozott sietve, s a befejezett kép vagy grafika vázlatszerű maradt. Legtöbb műve szikrázóan szellemes, s gyakran szelíden kigúnyolja a szereplők jellemét. Törpe alakjával, gyengédséget és szüntelenül lesben álló iróniát sugárzó tekintetével Lautrec - rövid élete ellenére - örök érvényű és ma is fénylő mítoszt teremtett: a századvég Párizsáét.

Impresszionizmus

Szimbolizmus

Nabis

Szecesszió
   

Korkép

Festés