|
Ahogy Magyarországon Márai Sándor vagy németeknél Thomas Mann, William Faulkner
is a hanyatló polgári értékek, és családok "krónikása" volt - csakhogy egy
kontinenssel távolabb: Amerikában.
A Mississippi-beli New Albanyban látja meg a napvilágot tehetős, előkelő déli
család gyermekeként. Szerényen és visszavonultan élt, ősei szülőföldjén, délen,
Mississippi állam Oxford városában. Családja elszegényedett, őt a pénz sosem
érdekelte.
Családtagjai később regényeiben is felbukkannak majd, mikor nosztalgiával tekint
vissza a déli hagyományokra. No nem a rabszolgatartó és egyre kapitalizálódó
Délre, hanem tradicionális értékeit őrző és ápoló, emberi közösségeket
összetartó világára. Ifjúkorában két-három napot dolgozott - hogy némi
ennivalóra, egy kis dohányra és whiskyre szert tegyen: megszállottan írt,
ontotta elbeszéléseit, regényeit. Az elsőket kevés sikerrel. Igaz, felfedezője
is akadt, Sherwood Anderson. New Orleans-ban akadtak össze: ő biztatta Faulknert
első regényére. A mesternek egyetlen kikötése volt csupán: hogy neki sose
kelljen elolvasni a kéziratot. A háború nagy élménye volt Faulknernek, részt
vesz az első világháborúban mint a Kanadai Légierők önkéntese, csak éppen nem
sikerült a frontra jutnia. Sebesülését, melyre büszke volt: hadgyakorlaton
szerezte. A háború után meglehetősen hányatott sors vár rá: veteránként
felvételt nyer az oxfordi Mississippi Egyetemre, azonban első vizsgáján
megbukik, otthagyja az intézményt. Alkalmi munkákból keresi a kenyérre valót:
lesz eladó, szobafestő, szeszcsempész, fűtő és mosogató is. Színes és nehéz élet
- amolyan P. Howard-os. Faulknernek a pusztuláshoz több és személyes köze volt.
A hajdani, rabszolgatartó vidék krónikása: a hatalmas, összefüggő ciklusban,
melyet regényei sorával kiépített, egy roppant történelmi folyamat keretében
mutatja fel a megsemmisülés és születés drámáját. A régi földbirtokos
arisztokrácia erkölcsi és anyagi züllésének széles freskója Faulkner ciklusa.
Képzelt világgá költi át az amerikai Dél tájait és vidékét. A Sartorisok
famíliája képviseli a haladó régit - a feltörekvő, meggazdagodó, pénzre éhes
Snopesok az újat, a polgárit, a hagyománytalant. De a két família nagyszerűen
jellemzett alakjai mellett feltűnik -a forró vidék megannyi izgalmas típusa:
négerek, prédikátorok, katonák, ügyvédek. Faulkner nagy korszaka a harmincas
évek. Ekkor írta a Szentélyt, első, sikeresebb munkáját - állítólag egyetlen hét
alatt, s merőben pénzszerzés céljával; ekkor sorjáztak nagy regényei, köztük a
magyarul is kiadott Megszületik
augusztusban. Nagy, humánus szenvedély süt
ezekből a munkákból, sodró fantáziával formált történetei mintha a 19. századi
nagyepika modern változatát próbálnák megteremteni, a világ összefüggő képét,
egy jelentékeny, átfogó egyéniség tükrében. Ez a szándék tette naggyá Faulknert,
ez a hatalmas teremtő erő, mely a kor esetleges és töredékes tükrözése helyett
vállalta az egyetemes ábrázolás nehéz - és a polgári világban - korszerűtlen
feladatát.
|
 |
 |
 |
 |
|
The mansion |
Fiam Absalom |
Nobel-díj, 1949 |
A hang és a téboly |
Bár 1924 óta rendszeresen ír, hazája valójában csak a 1949
után, a Nobel-díj elnyerését követően ismeri el. William Faulknert az amerikai
tankönyvek máig "regionális" írónak nevezik, s tán annyi joggal, hogy Faulkner
valóban egy meghatározott táj s egy különleges nép ábrázolója. Közel harminc
regénye ugyanegy földrajzi környezetet rajzol: mitikus táj lesz Mississippi
államából. Ezt a különös tájat a képzelet valóságos jelleggel ruházta fel.
Városai - Jefferson, a központ és a tőle hetvenöt mérföldnyire, délre elterülő
Memphis - plasztikus, önálló történelemmel rendelkező eleven színhelyek, ahol a
Faulkner-olvasó néhány regény után már könnyen eligazodik. A regények lakói
pedig, mint egy hatalmas krónika szereplői kötetről kötetre vándorolnak: Dél
históriáját, Dél tragédiáját személyesítik meg. A múlt század
Észak-Déli-háborújában Amerika megteremtette egységes rendszerét - s
megszabadította az országot a néger rabszolgaságtól. De ahhoz, hogy a múlt
minden árnyától elszakadjon - a rabszolgaság minden formájának megszüntetése
lenne szükséges. A kiváltságok, azonban megmaradtak, s nemzedékről nemzedékre
hagyományozódnak. Magyarul csak a Megszületik augusztusban olvasható. Ez a könyv
kitűnően érzékelteti a vad Dél babonákkal terhes, a múlt örökségétől fojtó
közérzetét - azt a földet, ahol a faji megkülönböztetés, lincselés szinte a
mindennapok természetes "színfoltja".
Faulkner bonyolult világát egyetlen regény elemzése nem érzékeltetheti. De
annyit talán sejtetni enged, hogy a magyarul is megszólaló Faulknerben korunk
egyik nagy realistáját ismerhette meg olvasóközönségünk; olyan írót, akinek
szuggesztív ereje egy távoli és izgalmas világ fel-fedezésével kecsegtet.
Faulkner különben egyenetlen író volt, s ritkán adódott pályáján olyan
fegyelmezett pillanat, amikor szemléletét, áradó stílusát, vízióját és
humanizmusát szerencsés kézzel egybefogta. Hatvanöt esztendősen szívroham végzett
vele.
Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok - Hegedűs Géza
ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL
 |