Sziasztok! A januári pályázatot küldöm szavazásra. A két téma a "dér" és a "fogadalom" volt. A szavazási cím szavazas@verslista.hu A határidő február 28. Szavazzatok! 01. Viki Kilenc hónap. Épp egy várandósság ideje. Ennyi jutott neki az életből, remélem boldogan nagyrészben. Bízom, hogy érdemes volt erre a kis időre megmenteni, küzdeni érte, gyógyítani, gyógyíttatni (szinte semmi pénzből áldozni sokat ), kezelgetni, körülötte forgatni életünk kerekét. December huszonharmadika volt. A mindíg nehéz szülinapom. Betegségeim abban a stádiumában jártam, hogy úgy éreztem talán lesz még két elviselhető évem, azután még egy, mialatt lassan, kínok közt meghalok. A karácsony is mindíg nehéz volt, és István nap, párom nevenapja. Egyszercsak csöngettek, s fiam jött: anya, egy fekete szemeteszsákban kidobtak a jégre négy egyhetes kiskutyát, vállaltok egyet? ( férjem egész életében szeretett volna egy nagy kutyát, de az erkélytelen panel nyolcadik emeletén, két gyerek nyúzásának kitéve, pénztelenül, betegen,? ) Volt egy órám gondolkozni. A gyerekek már kirepültek. Senkink sincs. Párom nélkülem elveszett ember lesz. Magasvérnyomására, szívére, kettőnk kapcsolatára, gondoskodásra. Nagy fogadalom volt, amit akkor tettem! Közös séták, beszélgetések, mindenre nagyon jót fog tenni, s ha nem leszek, nem marad egyedül. Még talán van időm felnevelni neki egy kutyát, egy társat, egy örömforrást, gazdi lesz, én meg pótanya, Viktória nap van, ez azt jelenti: Győzelem, legyőzzük a halált, Viki lesz a kislány, ez egy jel, Karácsonyi ajándék, szülinapi ajándék, névnapi ajándék! Fekete volt, fehér zoknival és fehér pici ecsettel a farka leghegyén. Egész éjjel óránként tejes vízzel itattuk, kimosdattuk a kakiból őt és a lakást, mert kimászott a ládából amibe beleszabdaltuk rossz negyven éves irhabundámat, és lassan végigmentünk mindenen amin egy kölyökkutyával szoktak az emberek. Viki óriási lett, engem elrántott akaratlan, egész nap beszélgettem vele mint mások az unokával, olyan szeretetet ismertünk meg, amit másként lehetetlen. Hihetetlen volt amit átéltünk amikor kórházba kerültem s amikor hazajöttem. Viki halálos beteg lett, párom átölelve tartotta mialatt meghalt, eltemette, és ami ezután történt, az már másik történet. Kilenc hónap. Ennyi jutott neki, nekünk a boldogságból. De ő életre szóló ajándékokkal halmozott el minket. 02. RÉGI FOGADALMAIM Elhatároztam hogy nem haragszom; s elszállt a haragom. Úgy döntöttem, hogy szeretek; és betöltött a szeretet. Nem volt szeretet szavamban: megint csalódtam magamban... Mily könnyen mulasztok, vétek, s erővel kell javulnom! S Valaki tisztán, bűntelen előttem ment az úton... Nem megyek tovább ily szorongva, fölveri kertemet gond bokra. Nekieresztem éles sarlóm, új vetést kezdek tágas tarlón. 03. Új sötét középkor A hangod elhal már a tömegben. Szürkén állva része vagy az egésznek, de nem alkothatsz egészet. A kezed bilincs zárja, bólogatsz a szavára, Tapsoltok a Vezérnek, Ha úgy szól a vezénylet. Hiába járnék fényben, Hogyha köd vesz körül... Hiába belül érzem, Ha mind ellenszegül... A betegek közt egy ép a legbetegebb. Ha lép, hogy megvédje igazát, a tömeg gyilkost kiált. Lehet-e itt más a szép, Mit a Vezér annak vélt? S ki, kiadja magát, táncra kéri a Halált. 04. Mai mese Kristálypaloták összetörnek Nem köszönünk a hét törpének Tündérország pokollá lett Hófehérkének gint fizetnek A jó tündérkének elvágták a torkát Atlasz pedig tegnap letette a málhát Az AIDS indult útnak az óperencián át A kis herceg tegnap lelőtte a rókát A fele királyságot elárverezték A panelházi sárkány öngyilkos lett nemrég Zaciba csapták a varázsszelencét A legkisebb fiú nem próbált szerencsét A templom egere rákapott a drogra Hamupipőke a masszázsszalonba Szép királylányt találsz békává változva Öreg király mehet szeretetotthonba A farkast Piroskáék múlt héten megették Vágóhídra visszük a két bors ökröcskét Hónap végén főzünk fazék kőleveskét, Csernobil meg fűti nekünk a kemencét. Itt a fogadalom nem segíthet már, Dér lepte már a királyi szakáll, A hercegkisasszony vénlány marad, bár Jelentkezik érte egy hajléktalan, s vár. 05. TAVASZRA DÉR Jön még kutyára dér; jön még tavaszra tél? Nem tudom, de annyi biztos: szánkó rozsdás, siléc poros. ...És ha mégis, dérrel-dúrral, találkozunk zord tél-úrral: rügybe-lombba halált lehel?... Hallgat a köd: ma nem felel. 06. Rozsdás-dér marta emlékeim Kavarognak bennem kusza, néma emlékek. Tavaszi virágeső a kertben, piros-pozsgás tulipán. Lágy szellő símogató ereje, ahogy fölnéztem az égre, elszállt minden, ami bánt. A néma ragyogásban valahogy otthon volt a szívem, az énem. A nyári esők hűsítő, vad ereje, mint az ifjúság szárnyas madara csapkodott, villámokat szórt égi kardja. Az öreg ősz csöndre intette lágyan. Felöltözött ünnepi ruhába. Csillogó-bíborral barnára festette ékszerét. Elmúlt a tavasz, ősz, nyár... Kapaszkodom a rozsdás-dér marta emlékeimben. A fákat körülöttem ezüst-dér csípte, sóhajtanak fázósan. Kapaszkodom görcsösen, nem bírok elindulni. Béna a test, néma a száj. Kutatom, -keresem a fényt, majd lassan felszárad köd, dér, rozsda-marta emlék kitisztul szívben, szóban. 07. Fogad a lom Lehajtott fejjel, két lábon járva: Ember! Ősz, tavasz vagy tél; látod már, hogy mit tettél? Fogad a lom, magába szív a halom, hiába rejted, kövek alatt felejted, rád köszön újra, lágyan füledbe súgja: - Tiéd az érdem, hogy hatásos a mérgem... Gennyedző sebbel Véredben állva: Ember! Pernyét hoz a szél, A Halál hozzád beszél? Fogad alom, éhes férgek szabadon élik fel sejted. Nincs ahova elrejtsed a tudást, újra menekülnél a múltba. Nincs, aki intsen, ma elhagyott az Isten! 08. FOGaDALOM Komoly(talan) fogadalom: nyerni ha nem fog a dalom, próbálkozom addig, hogy tollból tinta is kifogy!... 09. Dérnász Felhőtlen volt az éj. Vacogva ért földet a tűsarkú hajnal. A bokrokra kristály- palástot dobott. Hófehér nászruhát öltöttek a fák is, s a ledér kerítés újruhát kapott. A meztelen testet betakarta a dér. Szűzies lelkére rozsdás vér fagyott. A menyasszonyuszályt szélleányok húzták, s jégvirágot szórtak földi csillagok. 10. Csak egy este Zoli feküdt az ágyban, és köhögött. Úgy köhögött, ahogy csak a hat évesek tudnak, amikor kétoldali kiterjedt tüdő és mellhártyagyulladásuk van. Zolika öklendezett és fulladozott. Nagyon félt nehogy az anyja megtalálja párnája alatt a birsalmát, amit nyersen, héjastul nem bírt megenni. Hiába a fogadalom, hogy többé nem teszi. A gyerek úgy tett, mint aki olvas. Abból talán nem lehet baj. Apja kotorászott valamit részegen, azután ráordított: Ki az ágyból! Zoli kimászott. Szédült. Hideg volt a kő, hideg a szoba, remegve köhögött kapaszkodva az ágy szélében. Jaj, csak nehogy hányjon, vagy bepisiljen a köhögéstől? - Ide leülsz az asztalhoz! Ha köhögsz, lelőlek! - Apja ráirányította a munkásőrpisztoly csövét és leült vele szembe. Néha kortyolt az üvegből, és csak nézett rettenetesen. Zolika nem tudta levenni róla a szemét. Fullákolt halkan, és lázas szeméből folytak a könnyek csendben. Nem sírt, csak égett a szeme. Ültek. Zoli a kockaasztalt nézte, a széket, amin nem mert mozdulni, nehogy recsegjen, lopva az apját, a pisztolyt, csendben síró anyját az ajtóban állva. Álmos volt, és rettenetesen kellett köhögnie. Nézte a négy cölöpöt amivel az udvarban lévő kis életveszélyes lakást aládúcolták, nézte a repedező falakat, a földön a faltörmeléket, és újra suttyomban az apját, aki csak fogta rá a pisztolyt. Arra gondolt, milyen jó lenne, ha az anyjáék utaznának a vonaton, a vonat kisiklana, meghalnának, és ő állami gondozásba kerülhetne, és majd a tanítónéni örökbefogadná, és jobban szeretné mint a saját két gyerekét, mert ő nagyon jó fiú lenne. Arra már nem emlékezett, hogy leájult a székről. *********** cherno.uw.hu *********** A szavazási cím szavazas@verslista.hu