Sziasztok!
A szeptemberi pályázatot küldöm szavazásra. A két téma a betegség és az
tudattalan volt. A szavazási cím szavazas@verslista.hu. A határidő
október 17. éjfél! Három szavazatot kérünk:)
Szavazzatok!
01
Hívnak
Felhevült fájó testtel
felkelek mégis kínnal,
forró arcomon könnyel,
félve, fájdalmaimmal, döféseitől égve
elindulok a fénybe,
szemembe kések szúrnak,
agyamba nyilak fúrnak,
mégis: ha sír a gyermek
mégy, mint akit emelnek.
02
A titkon működő
Ebben a pillanatban
szívem csendeset dobban,
kinyitja a kis zsilipet
s a friss vér neki ered,
hogy megtöltsön ütő-
és hajszáleret.
Ebben a pillanatban
a tüdő kitágul, vesz
-áron alul - egy mély
lélegzetet, hogy tiszta ózon
híján oxigénnel töltse
minden sejtemet.
Ebben a pillanatban
lábam még pihen,
csak fejemben cikáznak
gondolatok szürke,
tekervényes úton,
tehát nem a semmiben.
Ebben a pillanatban
nézem az esőt,
mi sűrűn messzi magasból
ered, szimatolok kávé illatába
kezem a csésze szélén
jólesőn meleg.
Ebben a pillanatban
csak a pillanat van!
s mindennek pontos rendje
- ha fel nem borul -
lelkemnek nem tudat a gazdája,
a tudattalan másképp "tudatosul".
03
GYÓGYÍTHATATLAN
Csapdából szabadult állat
sebeit nyalogatja.
(Nem tudja, mi az: bocsánat,
nem is foglalkoztatja.)
Egész éjszakát átvonít.
Mindig csapdával álmodik.
04
Alattomos ismeretlen
Lehúnyt szemem mögött
feketén izzik a világ,
apró szikrák lobbannak sötétbe,
lassan kúszik fölfelé az álomhatár.
Bekerít az ismeretlen árnyéka,
változás arcába mélyül a pillanat,
a csend fala mozdul a látványban,
nehéz harangszó szűri a nyugalmat.
Torony homálylik, párolog az illat,
ismeretlen úton haladok védtelen,
lándzyát szegez a hirtelen alattomosság,
torlaszok várnak pokolbeli térképeken.
Elevenen ringat az elmúlás keze,
tudom, az ébredés fényes ága még virul,
de álmom barlangjában egyszer bent rekedek,
s szárnyas ölelésem hulló csillagba simul.
05
Narkóság
Döglötthal színű szemedben,
úszik a halál csendesen,
s Te kábulva tűröd fejedben,
míg agyad szigetén partraszáll.
Füvetrakódni már lekéstél,
neked csak pór jut,s hideg szél,
mely átjárja remegő testedet,
míg sziréna hangja felsikolt,
végső megváltást küld az
ájulás.
06
Rejtett dimenzió
Altudat mélyén
érdes fogú oroszlán
búsan marcangol.
07
Beteg ballada
Tizenöt év gyógyszermentesen tűrve mosolyogva
amint a gyötrő fájdalmak és rosszullétek kínja
emészti dolgos testét és haldokló lelkét marja
végül is orvoshoz ment és azonnal befektették egy óra múlva már infúzió
hatását lesték
orvosságok zabálták fel maradék emberségét
tíz évig reménykedett sírva és remegve mindig
abbahagyta a kezelést reszketve - döntve: elég! Évekig kucorgott ágyába
zárva a lakásban
mit meggyűlölt rettenetesen kínzó magányában
utálta a virágait a közös haldoklásban
negyven kilóra fogyva tapogatódzva vánszorgott
nem írt már többé nem tv - zett és nem is olvasott
nem fejtett rejtvényt nem beszélt csupáncsak sorvadott
elvégzett némi kis házimunkát kapaszkodva
ellátta magát lassan kínosan és zokogva auswitzivé aszott lényét az emberek
is
kerülték és rájött létezni nem lehet már így
ezt a parazita vegetációt kibírni
történt ezután szörnyűség leírni nem lehet
majd aztán lassan - lassan kicsit javulni kezdett
elindult útján apródonként újfajta kezdet
internetezni tanították és csoda történt
rátalált új barátokra és felolvadt a jég
elkezdett írni újra és várta a gép
várta a reggeleket és szép lett az ég
emberek olvassák írásait ma még
élni akar és küzdeni mégis újra
fogékonnyá vált újra a szépre jóra
pittyeg már a számítógépen az ujja
derűsen az interneten dolgozik ő
vidáman telik el a szunnyadó idő
08
Engedd el
Szent sírokon lépdel át az éjfél
a templom mertben egy fűzfa búsong
maga alá húzza lábát a harang
öblös torkában csak a csend-zene bong.
Kísérem a holdat mint az alvajárók
pedig oly igazán éberen vagyok
messze kerülnek a békés álmok,
szememben csillag-pillanat ragyog.
Új ős-káoszt támasztott a világ
ember műve fordult nem remekbe,
vad hírekkel zaklat minden ...
hogyan legyen így nyugodt az este?
Mindennek kitaposott rendje volt
ember s állat az ösvényét tudta,
most magjában sül meg a virág
mintha évszakok fordulnának vissza!
Tudatom kérlek, csendesedj le
küldj békés álmot minden nyugtalannak
engedd el az anyagi világot,
kristályágyon adj helyet a tudattalannak.
09
PROGRAMHIBA
Másnapos haragnak
szövődményei vannak:
lefagyott mosoly,
vírusos memória... Nem sors ver!
Rossz szoftver!
Aki keres, az talál
javítnivalót magán. Megszakadt az égi kapcsolat?
A jó tanácsadó szerint
fölgerjedt lázat
csillapít alázat. Hibás programnak
miért kellene
végig lefutnia?...
10
Megdőlt magasság
Megdőlt magasság az ég mennyezete,
üres csillagokba szökik a rémület,
testetlen párolgás a messzi szenvedély,
sugár-zátonyokra kad a tekintet,
felbolydulva kattog a lélek üzenete.
A fény hártyáin átlibben a szél,
hullám-.szirtre akad a mesebzett idő,
az áhitat oltárán megremeg a szólam,
megrándulva tántorog a rendet tartó erő,
s a felhőkből szemfödelet sodor a tél.
Hiába szövődik tekintetedbe a világ,
a végtelen űr fensége meglazult homály,
szétfolyó körökbe reked a nyugalom,
kókadtan zuhan a megfáradt élniakarás,
botladozó rímekbe fonnyadva araszolsz tovább.
Felszakadt árnyékba rejtőzik a nap,
az enyészet kibontott haja lobog,
zöld hullámokban árad a hallgatás,
a világfa ágain égett szirom forog,
s az alkonyat romjain gyökered megakad.
Fényben fürdik a sóvárgás kezdete,
a látszat szabályait követi szemed,
halvány nyomvonalon kúszik a megegyezés,
halott msolyba fordul tekinteted,
sorsodat forgatja az üvöltő csend kereke.
11
Csacsi-vég
Szamár a télben,fagyos messzeségben,
ordít a tundrán , közelít a vég,
farkasok láttán a gazdátlan párán,
kiűl a jégvirágos,dermesztő veríték.
Süvítő szélben, patája jégben,
moccanni sem tudó,némber falat,
remegő ajka már se füle,se farka,
haláltusáját víva az ordasok kikezdték.
12
Animus
akarat a köbön
vakargat a kövön
felforgat és összezavar
nevetve egy falat kapar
furcsa, heves szelet kavar
hallgatnék s ő odarivall
ha én megyek, odajön
szólnék, s ő elköszön
fordítva lógok a földön
s vihogva könyörgöm
játsszunk még, j
átsszunk még
hol a föld az ég
és a zöld a kék
hol nadrágot hordok
s kemény vagyok
fontos ostorral
csattogtat ott
teremt a kezem
míg ítélkezem
bizarr szerepben rendelkezem
borostaszoknyás idegent
bizony megvetem idebent.
ám mégsem bírom nélküle.
s a nyomában járok.
Éjszakánként
ha tehetem
kóbor farkasokkal hálok.
13
Vallomás
Mikor már nem bírta tovább a teste kínjait és lelke összeomlását,
eldöntötte hogy véget vet életének hamarosan. Már régen elhatározta ezt, de
csak akkor akarta megtenni, amikor végleg vége mindennek. Már elő volt
készítve az alkoholban oldott kétszáz gyógyszer, és még kétszáz gyógyszer,
mert tudta hogy háromszáz nem elég. Azt is tudta, hogy minimum nyolc órára
van szükség. És hogy ennyi tablettát nem lehet lenyelni. Beszerzett
vérnyomáscsökkentőket, szívritmus csökkentőket, izomlazítókat,
hányáscsillapítókat, hasfogókat, mert tudta, altató nem elég. Kitalálta,
kefírbe keverve kell benyelni. Kicsit megnyugtatta ez a gondolat, hogy fel
van készülve. Búcsúlevél nem lesz, az már nem az ő élete.
Nem érezte embernek már magát, csupán vegetáló parazitának. Eleinte lejártak
párjába kapaszkodva sétálni negyed órákat. Egész úton sírt, remegett negyven
kilóra és százhatvanöt centire összeaszott teste, azt hitte, férje szégyenli
hogy alkoholistának nézik. Sírt a boltban, liftben, trolin, orvosnál,
kórházban, otthon, evés közben, WC - n, egyedül, csak sírt és reszketett.
Később, amikor tizennyolcadik betegségét is felfedezték, és megérkezett a
harminchatodik féle orvosság is, már csak ágyában kucorgott csukott szemmel.
Sem TV, se olvasás, rejtvény, beszélgetés, a telefonba is csak rázta testét
a sírás.
Úgy érezte csak teher családjának. Sajnálta őket nagyon. Falra felírta,
cetlikre írta gyakran nekik, mennyire szereti őket. Búcsú volt ez. Azt
mondták, még ennél is rosszabb lesz. Rettegett a magánytól, féltette a
férjét, undorodott magától, félt a pénztelenségtől, a jövőtől, mindentől
örökké irtózott.
Utálta az egyre jobban lepusztuló lakást, a haldokló növényeit, nem kötötte
már az élethez semmi, humora elveszett, vége volt. Leírhatatlanul
szenvedett.
Pokoli kínok között még kivárta párja szülinapját, de érezte, a harmincadik
házassági évfordulót már nem bírná ki. Egy reggel elővette a kincsét,
összerázta az alkoholos gyógyszert, egy marék tablettával felhajtotta,
benyelte a többi orvosságot kefírben, elmosva kidobta az üveget, a kefíres
dobozt, nehogy megtudják mit és mennyit vett be. Lefeküdt. Nem voltak
érzelmei, gondolatai ide - oda kapkodtak. Nem tartott sokáig.
Hat nap intenzív-osztály klinikai halál miatt, sokk és kóma, erre nem
emlékszik.
Három hónap kórház és fél év poklok - pokla. Alá kellett írnia: soha többé.
És soha többé nem okoz fájdalmat azoknak, akiket szeret, és őt is szeretik.
Három perc hiányzott.
Szeretné mindenkinek tanítani, hogy soha - soha ne tegyenek ilyet.
Ezért a feladatáért, és néhány emberért él. Tűri nehéz sorsát. Már derűs is
néha - néha, akasztófahumora remek, a kemény gyógyszerektől mázsára hízott,
alig vonszolja ocsmány testét, stbâ026 De élni fog a végsőkig!
14
BETEGEK
Fekszünk mint harctéren sebesültek...
álmaink kifosztva menekülnek...
nincs erő csak jajgatás az élet...
emlékek közt sírdogál a lélek.
15
Sejtelmek
Fürtökben szakad a hajnal,
gyöngyport perget a nap szeme,
tündér-álom szikrázik,
időlemez remeg égi üvegtálon,
s a lüktetés törött gömbjei
szétszóródnak a világon.
Reccsen a kétség omladéka,
szakadékba zárul az ég fedele,
neved csorog utamon,
biceg a hideglelős parancs.
Kopár árnyékom lassú folyam,
s az áldozat ösvényén hiába fénylik
mélybe nyújtózó gondolatom.
Tenyeremen nyújtom éveimet,
gyötrődésbe csavarodik a fölény,
s mig rügyeimben duzzad a hatalom,
sugaramba cseppen a holtomiglan.
Titkod őrzöm forró alkonyatban,
s a csend láthatatlan tornya
lassan beledől vibráló napjaimba.
16
A beteg manócska
Meseország kellős közepén, volt egy nagy-nagy
kerek erdő. Ennek is a közepén állt egy igen öreg fa. Olyan vastag volt a
törzse, hogy az erdei manók mind beleköltöztek. Ott lakott a Manódoktor, a
Manótudós, a Manóvarázsló. Ott laktak a Manógyerekek, a szülők, tanárok és
még sok mindenki más.
Egyszer az egyik manógyereket valami furcsa betegség kerítette
hatalmába. Elkezdett köhögni, ami igen szokatlan volt, mert a manók között
sosem volt még senki beteg. Nagyon megijedt a manómama, és elszaladt a
doktorhoz. A doktor megvizsgálta a gyermeket. Írt fel neki valamilyen
gyógyszert, és hazaküldte.
De a fiúcska csak köhögött tovább. A mama elvitte a gyermeket a tudóshoz.
A tudós ránézett a gyerekre és így szólt: - Jaj, jaj, kedves fiam! Te olyan
sápadt vagy, mint a sápadt holdvilág! Neked bizony vitaminra van
szükséged! - ezzel a gyerek szájába nyomott egy "C" vitamint. - Menj haza,
várj türelmesen. Majd rendbe jössz!
De a gyerek csak köhögött tovább. Elmentek hát a varázslóhoz.
Öreg volt a varázsló nagyon. Piros - sárga pettyes süveg ült a fején.
Hófehér szakálla földig ért.
- Szervusz, kedves kisbarátom! Csodát akarsz látni? Hát feküdj ide gyorsan,
erre az ágyra. Csukd be szemecskédet, hadd seperjem ki a bacilusokat. Mert
neked az ám a bajod! És tudod, ha túl sokan vannak együtt, olyanok, mint a
gyerekek. Nagy galibát tudnak okozni.
Így ni! Már kint is vannak! Kelj fel! Menj ki a szabadba játszani!
Így is történt. A manófiúcska kiment az erdőre, és a tündér fiúkkal és
lányokkal kergetőztek, fogócskáztak, ugróköteleztek.
A nagy játékban el is felejtette, hogy valaha is beteg volt.
17
Bolond Istók
Vágná a fát, de hiába,
keze mind bebugyolálva,
orra csepeg,mond magában,
jó ebédhez szólna nóta.
Nincsen ebéd,nincsen nóta,
nem jön senki harangszóra,
patkánytúrást üti -rúgja,
fejét veri kemény fába.
Eltelt a nap,dagadt fejjel,
vidáman ébred,majd reggel,
mosolyog a teliholdnak,
s álmában anyját siratja.
18
A tudattalan nem tudatlan
A tudat végtelenjében,
a legvégső ponton: Isten.
Érzem, kérdések tódulnak,
és még megdöbbent, hogy nincsen;
csak az álmok: mintha élet.
Látod? Látom? Érzed. Érzem.
Minden egy, s az egy számtalan...
És léttelenül létezem... - Kell az idő, kell a tér,
hogy irányt adjanak végül,
hisz létezhet-e a tudat
sötét helyen falak nélkül?