Ünnepek - Karácsony
KARÁCSONY - minden év
december 25-én tartott ünnep. Eredetileg a különböző ókori népek a téli
napfordulót, a mítoszok szerint a napisten születését ünnepelték ezen a napon.
Az i. sz. 4. században a keresztény egyház erre a napra helyezte Jézus
születésének évfordulóját. A hagyományos vallásos ünnep mellett általában ma a
béke és a szeretet ünnepe, amelyen a rokonok és barátok egymást
megajándékozzák. Számos népszokás kapcsolódik ehhez az ünnephez is, legelterjedtebb
ezek közül a feldíszített fenyő, a karácsonyfa állításának szokása, amely a 17.
században terjedt el Németországban, a 19. század eleje óta ismeretes
Magyarországon is. Nálunk hagyománnyá lett mondókákkal vagy kisebb jelenetekkel
házról házra járó gyermekek (a betlehemesek) által előadott betlehemes játék.
NÉPSZOKÁS:
A karácsonyi
ünnepkör legjelesebb napja karácsony vigíliája (december 24), melyhez számos
szokás és hiedelem kapcsolódik. Ezek részben a kereszténység előtti
képzetekből, a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárásokból, részben az
ünnep keresztény jellegéből fakadtak. Népszerű karácsonyi szokás volt a magyar
nyelvterületen az énekes, verses köszöntés, a "kántálás" és számos,
bibliai történeteket felelevenítő dramatikus játék, a "paradicsomjáték",
"Heródes- játék", "szálláskeresés",
"betlehemezés". Karácsonynak nem a fenyőfa a legősibb jelképe, hanem
a jászol, "Mária a gyermeket bepólyálta és jászolba fektette"
olvasható a Szentírásban. A mai közismert gyümölcsökkel, édességgel, gyertyával
feldíszített fenyőállítás szokása csak a 18. században német földről kiindulva
terjedt el mifelénk.
KARÁCSONY A FÖLDÖN
A Mikulás kengurun érkezik Ausztráliába, szánon pedig Ukrajnába. Van, ahol o
hozza a karácsonyi ajándékot, máshol a Jézuska. A lényeg azonban mindenhol
ugyanaz: karácsonykor együtt ünnepel a család.
Írország - A gyerekek zsákot raknak
ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon
éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.
Spanyolország - Itt az erkélyen át
bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a
gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek.
Belgium - A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án
kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tűzhely közelében
lévő zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes
kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd tenger gyümölcseivel
folytatódik, a főétel pedig töltött pulyka.
Mexikó - Az ünnep estéjén énekesek
vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyűket és
gyertyákat erősítenek. Így mennek át a városon, egészen a templomig.
Norvégia - Karácsonyeste csészényi
zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a
háztól. A feldíszített fenyőfát a családok - kéz a kézben - körültáncolják,
miközben karácsonyi dalokat énekelnek.
Anglia - A
gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba,
hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha eloször az
ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás
puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag
szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor
fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé.
Finnország - A Mikulás érkezése előtt
a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a legtöbb ember elmegy a templomba
és elhunyt szeretteinek sírjához, hogy gyertyát gyújtson emlékükre.
Ukrajna - A gyerekeknek az ajándékot
a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely leány is, aki
ezüst kék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel.
Olaszország - Karácsony másnapjának
estéjén a gyermekeket meglátogatja a Strega Buffana nevű jó boszorkány.
Söprűjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot, a
rosszaknak pedig szenet visz. Az olaszok jó barátaiknak szárított lencsét
szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belőle. Ez emlékezteti őket a
szerény időkre, és ez hoz
szerencsét nekik a következő új évben.
Ausztria - A Mikulás (Heiliger
Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és
almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A
gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű. Csak ezután
léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát
rejtő szobába.
Franciaország - A kisebb gyerekek
kikészítik cipőiket a tűzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás
beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére,
majd hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz.
Németország - A németek karácsonykor
nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes
gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a
téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és
éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a
Mikulás biztosan megtalálja.
Karácsonnyal kapcsolatos képek