Szerkesztőinktől - 2009.10.20. Beszélgetés a 2009. évi Verslista Díjazottakkal

 

Születésnapi beszélgetés

 

- barátokkal - barátságról,

- az értelmes - értékes emberi létről, a lélek hangjairól, amelyek egyre szépülő szavakban, rímekben, ritmusokban öltenek testet e különleges barátság bölcsőjében - a Barátok Verslista népes családjában.

 

Mindenekelőtt őszinte büszkeséggel és szeretettel köszöntöm a Barátok Verslistát kilencedik születésnapján, és ez alkalommal megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel díjazottjainkat, akik e jeles évfordulón négyen is részesülhettek az elismerésben, amelyet a Barátok Verslista vezetősége 2006 júliusában alapított.
A díj neve: Amatőr Irodalomért Verslista Díj

A 2009. évi díjazottak a megszólalás sorrendjében:
- Publikációért kategóriában idén két díjat adtunk ki,

Szakáli Anna és

Schlemmerné Szabó Gitta részére.

 

- Közösségért kategóriában idén egy díj került átadásra.

A díjazott:

Kamarás Klára (Sida).

Ez évben Különdíjat is kiadtunk:

Kovács Károly (koka)

részesült a posztumusz elismerésben,  aki sajnos, már az égben ünnepel, de a gyertyaláng visszahozta őt e szép napokra közénk, s akinek emlékét örökre a szívünkben őrizzük.

 

Ők négyen azok, akikre méltón vagyunk büszkék, és akik megérdemlik, hogy kitüntető figyelmünkkel közelebb hívjuk magunkhoz valamennyiüket - egy lélekölelésre.

 

A Barátok Verslista és a magam nevében is szívből gratulálok az elismerésekhez, és kérlek benneteket,  meséljetek életutatokról,

- arról, hogyan és mikor kerültetek ilyen alázatos közelségbe az irodalomhoz

- mikor kezdtetek írni, milyen körülmények között születtek az első írások?

Beszéljetek mindarról, ami számotokra olyan élmény, amely bátorít, és erőt, hitet ad e különleges életúton.

- Meséljetek a Barátok Verslista zalakarosi találkozóján szerzett élményeitekről,

hogy számítottak-e az elismerésekre,

- és hogy volt-e már életetekben hasonló, szép szellemi siker,

- gondoltatok-e már arra, hogy e kincsekért felelősek is vagytok,

hogy nem tarthatjátok meg magatoknak, mert az igazán értékes szellemi kincsek szétosztásra várnak?

 

- Kíváncsiak vagyunk privát életetekre is, gondjaitokra, örömeitekre,

arra, hogy vajon a szerető család, kedves, barát(ok) közelsége, vagy távolmaradása befolyásolja-e e szép szellemi munkát, sikereket?

 

- Szerintetek honnan az erő, a hit és lelkesedés e nehéz, de annál értékesebb létfeladathoz?

 

- Vannak-e támogatóitok, vagy előfordulhat-e, hogy erőt, hitet próbára téve gáncsoskodók, rosszindulatú emberek górcsöve alá kerültök?

 

- Megvéd-e a bántásoktól a lírai lelkület?

 

***

Elsőként Kovács Károly, mindannyiunk kedves „KoKa"- ja emlékét idézzük a remegő gyertyafényben...

2004-ben,  amikor a "Barátok Verslistára" érkezett, így mutatkozott be:

"Amatőr E. U. polgár vagyok. 1949-ben születtem, mint szerelemgyerek. Két gyermekem van, Ildikó és Gergely, ők is szerelemgyerekek. Verseket általában fogadásból írok. Amikor nem írok, akkor olvasok. Kedvenc könyvem George Schlossnagle-től a PHP fejlesztése felsőfokon. Életcélom, minél tovább élni. Szeretek élni. Jó lenne komolyan hinnem abban, hogy képes vagyok a szépre.

Vannak akik verset írnak, drámát.
Szavalnak, dalolnak, én pedig...
kritikus fülekkel hallgatom e lármát. 

Talán ezért vagyok amatőr. Mert mindent akarok, de annyi erőm nincs, hogy meg is tartsam. Leteszem a verset, felveszem a zenét, ér egy csalódás, csendet akarok! Egy diófa alatt írni, írni, írni, de jön az első őszi eső, és elázik minden, oda a filozófia. Drámai hangulat, jöhet hát a színház, vagy a komédia. Ha nincs más olvasok. Elolvasom azokat, amit senki más, sok szemetet, de sok gyöngyöt is, hát ezért jöttem most közétek Zuglóból. Nem tudom meddig maradok, remélem sokáig. Az esztétikus megfog, a csúf, a silány eltaszít, amúgy csöndes szemlélő vagyok, csípős kritikával. Reszkessetek!"

2009. május 2.-án volt 60 éves. Azután becsukta a szemét és elment.

2009. május 2-án elvesztettünk egy BARÁTOT.

 

***

Szakáli Anna

 a Barátok Verslista Publikációért kategóriájának egyik díjazottja  mesél:

 

- Életutam, már amit eddig bejártam, egyszerű és dolgos években telt el. Ezután sem lesz másképpen, mert ilyen az alaptermészetem és a dolgok megítéléséhez a hozzáállásom. Akarni, küzdeni, harcolni a magunk igazáért, teljesen normális emberi magatartás. Akiből kinevelték abban nincs meg, aki korán megismerte és felismerte, hogy az életben ritkán adnak át tálcán dolgokat, az igyekszik elérni céljait önnön erőből.

- A könyveket már kicsi gyermekként szerettem, és órákig elnézegettem a képeket, magamban új történeteket szőttem hozzájuk. Iskolásként is szívesen hallgattam verseket, akkor még csak rádió szórakoztatott bennünket esténként és sokszor megborzongtam a híres színészek szavalta költemények hallatán. Én nem szavaltam, mert arra voltak ügyeletes kedvenc szülők, kedvenc gyermekei. Így ebben gyakorlatom nincs. Amikor már volt tévé, akkor a Vers mindenkinek adását ki nem hagytam volna. Nagyon szerettem és szeretek olvasni is.

 

- 15 éves koromban írtam le először vers formában gondolataimat, a középiskola folyosóján, szünetben. Én elsős voltam és a negyedikesek pártfogoltak bennünket. Egy jó tanuló, okos lány, Tóth Judit olvasta először a versemet és nem akarta elhinni, hogy én írtam. Biztatott, hogy folytassam.

 

- Anna! Beszélnél arról, ami számodra meghatározó élmény volt, bátorított, erőt, hitet adott e különleges életúton?

Szerinted igaz-e, hogy barátokkal, hasonló gondolkodású társakkal, segítőkkel együtt könnyebb, fényesebb az út?

 

Nem tudom egy konkrét élményhez kapcsolni, de nem is az élmény számít, már abban az értelemben, hogy nem azért írunk, mert az egy élményhez kapcsolható... és akkor megjön a nagy bummmm.... Ez nem így működik. Belső indíttatásból írunk, és ha valaki lát benne értéket, akkor az egy jó dolog. Bíztat és innen lehet folytatni. Sokan sokáig az íróasztalnak írnak, mégis írnak. A hit és az erő is bennünk van ehhez. Hogy örökké ezen az úton maradjunk? Az rabszolgaság lenne. Írunk, ameddig van bennünk téma, van hozzá ihlet.

Csak mosolyogni lehet azon, ha valaki arról panaszkodik, hogy már két hete nem írt semmit. Na és? Két hónap után meg ontani fogja a szavakat! Másokat olvasni és szemlélődni is kell néha, tájékozódni és erőt meríteni.

 

- Mesélnél a Barátok Verslista zalakarosi találkozóján szerzett élményeitekről,

- arról, hogy számítottál-e e szép elismerésre, vagy teljesen váratlanul ért az örömteli hír?

 

-A zalakarosi élménybeszámolómból idéznék egy szövegrészt: „És jöttek a díjazottak. Koka (Kovács Károly), Sida (Kamarás Klára), Szakáli Anna és Szabó  Gitta.  Na, itt álljunk meg egy szóra! Ez aztán a meglepetés. De ahogy tapasztaltam, nem csak nekem. Jól titkolták ezek a betyárok! És én még azt gondoltam, hogy Geisz Laci szavaival élve, csak tapsológép leszek ma este. Úgy is készültem, azaz nem készültem, csak voltam, csak örültem, csak ismerkedtem és végre nem izgultam, mint annyi más esten, ahol szerepelnem kellett.

Kicsit restelkedtem, hiszen a kosztümöm fenn pihent a szobában, nem tartott volna semeddig átöltözni, ha tudom... de nem tudtam. Így aztán úgy döntöttem, ha már az öltözetem nem ünnepi, legalább az ünnepet érző lelkemből hadd adjak át egy-két gondolatot. Remélhetem, hogy most többeknél helyére került személyiségem és barátságos természetem képe."

 

- Volt-e már életedben hasonló, szép szellemi siker, és eszedbe jutott-e, hogy e ritka kincsért egyúttal felelősséggel is tartozol? Szétosztásra váró kincseid vannak, amelyek csakis akkor és úgy születhetnek újjá, ha gondolataidat mások lelkében elülteted?

 

- Igen, kaptam már díjakat, melyek neve és évszáma a jelenlet.gportal.hu honlapomon megtalálható.

A felelősségem annyiban igaz, hogy aki közzé teszi az írásait, az feleljen meg az írott (magyar) nyelv szabályainak, készüljön az emberek gyönyörködtetésére és nem megbotránkoztatására, az emberi értékekre és erkölcsi normáinak betartására tanítson. A manapság „divatos" obszcén megnyilvánulások nem lehetnek hosszú életűek.

 

S hogy szétosztásra várnak-e szellemi kincseink? Ez hozzávetőlegesen igaz, mert sokan őriznek olyan írásokat, ami nem kerül a nyilvánosság elé. Tanulságuk és tanúságtételük azonban nagyobb lehet, mint a publikált írásoké, de például a helyzet, az idő nem alkalmas közlésükre. Ettől eltekintve azonban a válaszom: igen, ismerjék meg mások is és fedezzék fel szépségét.

 

- Mesélnél privát életedről valamit?  Gondjaidról, örömeidről - esetleg tanulságokkal, a mi számunkra is:

 

- Valikám, hány oldalas beszámolót akarsz? Túl sok lenne felsorolni és nem szívesen zúdítanám másokra a gondjaimat, de örömeimet sem. Ezek egyébként is nagyon személyes jellegű dolgok és nem biztos, hogy a részletek érdeklik az embereket. Találkoztam egyszer egy olyan irodalomkönyvvel, amelyben azt tanították, hogy a költő szüleinek hány holdas birtoka volt. Na és? Ettől még írhatott jó és rossz verset. Nem igaz?  Egyébként is, ha most felsorolnám, hogy az utolsó félévben mennyi helyen jártam... Azt azért elmondom, hogy 2009. október 1-jével nyugállományba vonultam és ugyebár elvileg többet írhatnék, de még nem értem utol magam az elmaradt családi dolgok intézése miatt.

 

- Szerinted a szerető család, kedves, barát(ok)  közelsége, vagy   távolmaradása befolyásolja-e e szép szellemi munkát, sikereket?

 

- Természetesen. Pont Zalakaroson tapasztaltam, egyik tagtársunkra gondolok, hogy milyen zaklatott lelkiállapotba kerülhet az ember, ha a férje nem támogatja, és a legkisebb elismerésben sem részesíti a párját az irodalmi téren elért sikerei ismeretének ellenére sem. Ez szörnyű! Azaz ember nem érdemli meg a társát. Helyesbítek, neki nem is társ kell, hanem szótlan cseléd. Nálunk szerencsére más a helyzet, de csak azért mert volt bátorságom egy korábbi kapcsolatból változtatni.

 

- Anna! Szerinted honnan az erő, a hit és lelkesedés ehhez a nem könnyű feladathoz?

 

- Ezt nem tudom pontosan. Honnan az erő más feladatok elvégzéséhez? Egyáltalán az élethez? Hogy tiszta legyen a házad, a gyermeked gondozd és dolgozz pontosan, időre, stb. Ez is hozzákapcsolható a neveléshez és a családi példaadáshoz. A szépre, jóra törekvés igénye visz előre. Van egy versem az első kötetemben: „gyermekként láttam a rosszat, láttam a szépet, mely megigézett..." valahonnan innen. A novelláskötetemben lesz ezzel kapcsolatban egy írás.

 

- Vannak-e támogatóid e szép, de nehéz út során?

 

- Igen vannak. Kétféle támogató van. Erkölcsi, anyagi és persze ez együtt is. Ha valaki biztos a dolgában megtalálja a segítőit. Társában, családjában és az idegeneknek nevezett szépre vágyó jó emberekben is.

 

- Ha előfordult - bár remélem, e közösség tagjait nem érintheti még elvadult világunkban sem - mégis, előfordult-e, hogy erőt, hitet próbára téve gáncsoskodók, rosszindulatú emberek górcsöve alá kerültél?

 

- Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz. Persze vannak jó és rosszindulatú emberek, de én még eddig, szemtől szemben segítőkkel találkoztam csak. A kicsi, irigy és buta szürkéket jobban dühíti, ha nem veszed észre irigységüket és rosszindulatukat. Mutass három olyan embert, hogy ha közülük egy kimegy, a másik kettő nem beszéli ki.  Hát az, a fehér holló esete!  De, személyesen nem tapasztaltam ilyent. Azaz hogy, a munkahelyemen egy személytől, de ez visszaütött rá.

 

- Megvéd-e a bántásoktól a lírai lelkület?

 

- Az nem, de ha az igazadért nem sértő módon, de határozottan kiállsz, az biztosan.

 

- Köszönjük, Anna! További szép életet, sikeres alkotó munkát!

 

***

 Meséljen most örömeiről, sikereiről másik ünnepeltünk:

 Schlemmerné Szabó Gitta

 aki szintén az Amatőr Irodalomért Verslista Díj 2009. évi boldog tulajdonosa, Publikációért kategóriában:

 

- Az életút? - kezdi elgondolkozva Gitta - bizony, elég kacskaringós, tele fájdalmas emlékekkel, történésekkel. Komlón születtem 1961-ben, onnét kerültem Dunaharasztira édesanyám halála után, 1969-ben. Viszonylagos békességben teltek az évek. Apu mesélt, zenélt (szájharmonika, citera, fütty-sokféleképpen tudott fütyülni) nekünk. A kedvencem a citera volt. Sokat játszottunk, rajzoltunk. Apu nagyon jó volt ebben is. Az általános iskola elvégzése után, hirtelen rossz lett minden. Mama (apai nagyanya, aki apuval közösen nevelt minket hatunkat) már nem olyan volt mint régen... lassan szétmorzsolódott az a család, amely az ő szívétől, önfeláldozásától maradhatott volna egyben...

'83-ban mentem férjhez. Két gyermekünk született. A kisebbik asztmás lett, így otthon maradtam vele méltányossági GYES-en. Sok évre.

 

- Megosztanál velünk valami olyasmit a privát életedből - örömeidről, gondjaidról - ami fontos számodra, és szívesen elmondanád?

 

- A privát gondokról? Talán annyit, amit elég sokan tudtok rólam, hogy egészség terén jobban is el lehetnék eresztve. És a munka... Hogy negyven évesen végeztem el a Gimnáziumot. Azóta pályát módosítottam, amit ismét módosítanom kellett, és most ennek a vetésnek az eredményeit várom. Közel kilenc éve egyfolytában tanulok valamit, és most végre úgy érzem, ismét megtaláltam az utamat.

 

- Hogyan,  és mikor kerültél az irodalom közelébe?  Milyen meghatározó élmények segítettek utadon?

 

- Ezt még azokból az időkből hoztam magammal - veszi át a szót újból Gitta, már sokkal vidámabban - amikor apu mesélt nekünk. Muszáj itt is elmondanom; azok az esték felejthetetlenek számomra, amikor mi hatan a földön, mama a széken, apu a diavetítő mellett ült, és a gyönyörű Hófehérkét, Hamupipőkét és társait együtt néztük és hallgattuk... Meghatározó élmények voltak ezek.

... Mikor is kezdtem írni!?

Igen, az általánosban... Az olvasónaplókat mindig szerettem, sok szép rajzzal is illusztráltam. Aztán már felnőtt fejjel, amikor „a békáé alatt voltam", született néhány igen szomorú versem. Ezek főként anyahiányos hangulatomban íródtak. Mégsem gondoltam akkoriban arra, hogy egyszer majd intenzíven fogok verset írni.

A mesékkel  '95-től foglalkozom, 2005-től pedig verssel, rövidebb prózák is születtek tollamból.

Az igazán fennmaradó írásaim a gyes alatt születtek. A gyermekeimmel közösen mesélgettünk, s egyszer csak elkezdtem leírni őket.

 

Ahhoz, hogy kitartóan írjunk, megszállottnak kell lenni. Talán kell egy adag becsvágy is , hogy igényünk legyen arra: megmutassuk a külvilágnak, hogyan látjuk mi a dolgokat.

És hát, igen, a jó barátok, és a család is befolyásolja eredményeinket, hisz egy csomó élményt, emléket kaptunk tőlük, amik az írás kellékei. Megélt események nélkül nem lehetne alkotni. Szándékosan használom az alkotást, hiszen a Barátok Verslista tagjai közül sokan más műfajban is jeleskednek.

 

Csodálatos  visszajelzés és élmény számomra, amikor pl., a kisgyermekek tátott szájjal hallgatják a meséket, és az, amikor végre kezünkben tarthatjuk egy írásunkat nyomtatott formában .Ez felér azzal az érzéssel, mint mikor újszülött gyermekünket először adják a kezünkbe...

 

- Bátorít- e,  és ad-e elég erőt, hitet az irodalom szeretete, és a szép  elismerések, a visszajelzések, amelyekről már meséltél?

 

- Igen, bátorít! - válaszol határozottan Gitta.

- Mindenképpen hasznunkra van a közösségben való megmutatkozás. Persze ehhez kell az a kis becsvágy, megszállottság, különben hamar elkullogunk, ha negatív kritikát kapunk...

Szeressünk írni, ez kitartóvá tesz. A hitet meghozza a kitartás.

Fontos önkritikát gyakorolni, és elfogadni mások építő véleményét.

 

- Mesélnél valamit a Barátok Verslista zalakarosi találkozóján szerzett különleges élményeitekről?

 

- A beszámolómban már leírtam sok mindent. Egy valami biztos! Amíg el nem olvastam a többiek beszámolóját, addig azt hittem csak én érzem azt, hogy ez a listatali más volt mint a többi. Teljes béke, barátság, nyugalom vett körül minket...

 

- Számítottál-e erre a kitüntető elismerésre, vagy váratlanul ért az örömteli hír:

 

- Igazából, már két éve reménykedtem abban, hogy egyszer méltónak találnak a DÍJ-ra. Az idén is reménykedtem, még jobban mint máskor, hisz ebben az évben értek be az elvetett magjaim... Különös, hogy mégis igazi meglepetés volt :)

 

- Volt-e már az életedben hasonló, szép szellemi siker?

 

- Igen, mint említettem, az idén értek be a pályázataim. Egy 2008-as mesepályázatnak idén májusban volt az eredményhirdetése, ahol felnőtt kategóriában III. helyezést értem el. A legnagyobb jutalom mégis az volt, amikor a lányom, aki elkísért az ünnepségre, úgy meghatódott: átölelt, és hosszú másodpercekig szótlanul öleltük egymást. Nem is tudom, mikor éreztem ehhez hasonló, csodás pillanatokat.

Szintén ebben az évben egy másik mesepályázaton is díjazott lettem. Ott is oklevelet és tárgyi ajándékokat vehettem át.

Az elmúlt években(2000 óta), néhány önálló kötetem jelent meg, és egy mesekönyv, ami már nem magánkiadású.

 

- Szívből gratulálunk ezekhez a szép sikerekhez is - és ehhez kapcsolódna a következő kérdés:

 

Tőled is kérdezem - gondoltál-e utad során arra, hogy e kincsekért most már felelős is vagy egyúttal, hogy szellemi kincseid szétosztásra várnak?

 

Ezen még nem gondolkodtam. Jó szerével még nem is érzem magaménak a Díjat. Azt hiszem kell egy kis idő hozzá :)

 

- Biztosan rengeteg időd lesz még erre. Kívánom, így legyen!

 

- Addig is, elmondanád, hogy szerinted honnan az erő, a hit és lelkesedés e nehéz, de annál értékesebb létfeladathoz?

Vannak-e segítőid, támogatóid utadon?

 

- Erre a legegyszerűbb válaszolni. Itt bal oldalt a szívünkben a gyermeki énünktől. A gyermek az, aki ha elesik is feláll és tovább fut.

 

Támogatóim nincsenek, ha anyagiakra gondoltál, de érzelmi, szellemi téren igen, vannak - és ez az igazán lényeges. Vannak a barátok akik szeretnek, olyannak amilyen vagyok. Van a Barátok Verslista, aminek védőszárnyai alatt fejlődtem. Más honlapok, ahol mindenféle kritikát, véleményt kapok, amelyeket mindig megfontolok.

Szeretem a játékos és komolyabb pályázatokat, amelyekből valamennyien sokat tanulhatunk.

 

- Találkozol-e munkád során rosszindulattal, gáncsoskodással, megvéd-e valamelyes ezektől a lírai lelkület, vagy inkább hátrány?

 

- Persze! Ilyen volt, van, és mindig is lesz. Ezt nem lehet kikerülni.

 

A kérdés másik fele elgondolkoztató. Egy szintig nem véd, főleg az út elején, éppen, mert sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek vagyunk az átlagembernél. Később talán igen, azáltal, hogy kiírhatjuk, lerajzolhatjuk, vagy kiénekelhetjük.

 

- Köszönjük, hogy elmondtad, Gitta! Gratulálunk!

 

***

 - S végül - de nem utolsósorban - nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük

 Kamarás Klárát,

aki talán a legkülönlegesebb díjat vehette át a zalakarosi találkozón -  a Barátok  Verslista Közösségért Díját. Hogy miért különleges e díj? Mert e díjat egy különleges ember kapta: Kamarás Klára, a mi kedves Sidánk, aki a lista egyik legrégebbi, leghűségesebb tagja, s akinek munkássága, írásai, a közösségért való értékes és fáradhatatlan munkája valamennyiünk számára példaértékű.

 

Pécsett születtem 1932. december 18-án, és ott éltem tanulmányaim befejezéséig. 1955-ben végeztem a Tanárképző Főiskolán, azóta Letenyén tanítottam, mint matematika-fizika-rajz szakos tanár, gimnáziumi igazgató helyettes, majd 9 évig matematika szakfelügyelő

Gyerekkoromtól vonzott az alkotó munka.
Első elemista koromban, a karácsonyi szünetben írtam egy rajzom alá első kétsoros versikémet valószínűleg a képeskönyvek hatására.
Később a nagyanyámtól hallott meséket idéztem vissza versben.
A költészet szeretete és az írás, festés végigkísérte életemet, de az alkotómunka mindig háttérbe szorult, mert  a vidéki elzártságból nem találtam utat az érvényesüléshez.

Tettem a dolgom.  Igyekeztem tisztességgel elvégezni a munkám,  azon a helyen, ahova a sors sodort.

"Az évek szürke mozaikszemek voltak tavaszi ragyogás helyett"- írtam egy régebbi versemben.Ez talán magyarázat arra, miért azt írom, és miért úgy írok, ahogyan megismerhettétek. Csak az  utolsó tíz év adott egy kis kárpótlást, amikor az Internet megnyitotta  számomra a lehetőséget, ahogy bemutassam festői-írói-költői alkotásaimat.
Először a Barátok levelezőlistához csatlakoztam, majd a Kanadában élő Kaskötő István biztatása segített abban, hogy a későn kezdett publikálás nehézségeit elviseljem.
2002. Október 20-tól a Kaláka Szépirodalmi Folyóirat szerkesztőségi tagja vagyok.
2003-ban a Fullextrán is elkezdtem publikálni, ahol megnyertem a lap első nagy pályázatát, a "Publikáció és kommunikáció"-t.
2006-ban 2 könyvem jelent meg: Arcok a múltból - elbeszéléseim és Ólomból szőni pilleszárnyat címmel - válogatott verseim. Ugyanebben az évben elnyertem a Barátok Verslista alkotói díját.
2007-ben az IR előadói 2 CD-n mutatták be válogatott verseimet és a Mercator stúdió gondozásában elkészült egy e-bookom Letenyei Fák címmel. Ezt újabb 2 kis könyv követte, az Álmok útján című válogatás és az Anica című kisregény.
Írásaim a HetedhHéthatár magazinban rendszeresen megjelennek, különböző antológiákban és az Internet több weblapján szerepelnek. Még mindig lennének terveim, de egyre fáradtabb vagyok és magam is tapasztalom kreativitásom csökkenését.

Eljárt az időm, ezt be kell látni. Már nem fáj.

 

 - További nagyon szép életet, igazi tartalmas, értékes alkotó munkát, és jó erőt, egészséget, Kedves Sida

-  Ezt kívánjuk a Barátok Verslista minden díjazottjának és tagjának!

„Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás.

A barátság a létnek az a köre, ahol az Én is megmarad, a közösség is teljesül és tovább él érintetlenül, de a kettő között és a kettőtől függetlenül a létnek teljesen új, sem az egyikből, sem a másikból le nem vezethető, harmadik lehetősége támad. Új létforma nyílik meg. Ez a barátság."

(Hamvas Béla)