Az énekes zene a vallásos szertartásokban gyökerezik. A zsidó papok és kántorok kántáltak, stilizált beszédformákban adták elő a szentírás szavait. Sok ősi társadalom avató szertartásának volt része az ének. A keresztény egyház sok zsidó éneket átvett, hozzáadva néhány saját dallamát. A római egyháznak ezeket a kíséret nélküli dallamait a 6. század végén I. Gergely pápa szentesítette, összefoglaló nevük ezért gregorián dallamkincs.

A legrégebbi szólóének, amiről bármiféle feljegyzés fennmaradt a 11-12. századi francia költőmuzsikusok zenéje a trubadúrok dalai. Dalkincsük a háborúk és polgári viszályok szüneteiben udvari szórakozásba merült - hangszer kísérte - arisztokratat osztály művészete. A reneszánsz korát követően a szólóéneket háttérbe szorította két új forma felbukkanása: a katolikus délen az opera, a protestáns északon pedig a kantáta. Schubert megjelenésével került ismét előtérbe a dal művészete, ő tette naggyá, emelte olyan rangra, mint előtte senki sem. Az első világháború idejére a házimuzsikálás napja leáldozott. A műkedvelő zenélés döntően a kórus és kamarazene területére szorult. A zeneszerzők elsősorban a hivatásos énekesek számára komponáltak. A 19. századi francia dalszerzők számára a dalművészet nem énekszóló zongora kísérettel, hanem két melodikus erő, az énekhang és zongora összefonódása. A későbbi francia dalszerzők, erre az alapra építettek. 

Miután a gregorián énekek díszesebbé váltak, a zeneszerzők, az eredeti dallamokhoz további szólamokat adtak. Ez volt a kóruszene kezdete. A 14-17. században kialakult a madrigál: világi dal két vagy több szólamra hol hangszerkísérettel, hol anélkül - nagy népszerűségnek örvendett. A reformáció változtatott a zene arculatán, kialakult az oratórium és a kantáta. Az oratórium többnyire vallásos szöveg nagyszabású megzenésítése énekszólókra, kórusra és zenekarra. A kantáta folyamatos elbeszélő szövegen alapuló többtételes lírai, drámai vagy vallásos mű. Bach korában a kantáta tételeinek formája és stílusa az operabeli ária erőteljes hatását tükrözi. A következő több mint száz évben az opera hatása a kóruszene valamennyi műfajára átterjedt.

Az opera kezdeteit a középkori misztériumjátékoktól és udvari szórakoztató műfajoktól követhetjük nyomon. Az opera énekes és hangszeres zene eszközeivel összefüggő egészet alkotó drámai műfaj. 

Az opera típusai:

Nagyopera: hősi témájú, zenében,díszletben,jelmezben nagyszabású opera, pl. a Norma

Opera buffa (olasz): vígopera, pl. Az úrhatnám szolgáló

Opéra comique (francia): a 18. században vígopera; a 19.-ben minden olyan opera, amelyben az énekbeszédet beszéd helyettesíti, pl. Carmen

Opera seria (olasz): A 18. század komoly operája,témája hősi vagy mitológiai, szövegkönyve olasz. Énekbeszédekkel összekapcsolt áriákból áll, pl. Idomeneo

Operabalett: operát és balettet kombináló, elsősorban francia szinpadi múfaj, 1900-1800 között, pl. Les Indes galantes.

Ballada-opra: párbeszéddel összekötött népszerű dalokra épülő opera, pl. Koldusopera.

Kamaraopera: kevés szereplőre és kis zenekarra írott opera, pl. Dido és Aeneas.

Zenedráma: Wágner műfaj-meghatározása saját műveire.

Operett: könnyed opera párbeszédekkel, pl. A denevér.

Musical: népszerű szinpadi műfaj,zenével,párbeszéddel, tánccal, pl. Hair.